Megjelent A halál tánca

A mai nap igen örömteli számomra, mert végre megjelent A halál tánca c. regényem.

Be kell vallanom, hogy az elmúlt hónapokban nem hittem volna, hogy eljutott eddig a pontig. Számos olyan dolog játszott közre, aminek következtében azt hittem, hogy nem valósul meg a kiadás, ráadásul teljesen újra kellett írnom a regényt, mert egy kisebb rendszerhiba miatt elvesztettem minden mentett fájlomat. Amiket máshol tároltam azok pedig nem voltak friss változatok.

Az elmúlt napok pedig hosszas tárgyalásokkal teltek, mert több kiadó ajánlatát is elkértem, de folyamatosan magánkiadásban gondolkodtam, mert egy elsőkötetes, ismeretlen írónak, mint amilyen én is vagyok nem könnyű bekerülnie a piacra. Az már a jövő zenéje, hogy nekem mennyire fog sikerülni. Végül is a nagy keresgélés után Publio Kiadó nyerte el a szimpátiámat. Nekik köszönhetően a könyvem e-könyvként és nyomtatott változatban is megjelenik. Noha a nyomtatott változatra még várni kell néhány napok, mert el kell még intézni néhány apró dolgot, de e-könyvként már most is megvásárolható a kiadó honlapján.

Az is biztos, hogy ez a regény nem jöhetett volna létre a barátaim nélkül, akik mindvégig támogattak az elmúlt években. A kezdetektől fogva akadtak olyanok, akik támogattak és biztattak, még akkor is, amikor mélypontra kerültem, ezért nekik külön köszönet jár.

Köszönöm Farkas Péter barátomnak, aki sajnos már nincs közöttünk, de ő volt az első, aki elolvasta A halál tánca c. novellámat, ami azóta egy kisregénnyé nőtte ki magát. Peti nem bánt velem kesztyűs kézzel, de pont ezért is szerettem vele megosztani az írásaimat. A novellám neki köszönhetően nyerte el mai formáját, amit bárki elolvashat a Holnap Magazin novemberi számában, vagy a regényem megvásárlása során, mert az első fejezet maga a novella, ami lassan, de biztosan gyarapodott. Nagyon sajnálom, hogy Peti ezt már nem érhette meg, de tudom, hogy szemmel tart most is és velem örül.

Köszönöm Csuka Viktornak is, aki időt nem kímélve elkészített egy fantasztikus borítót, ami egyedivé teszi a könyvet. Az elmúlt napokban rengeteget leveleztünk Viktorral, mert mindig akadt valami probléma, ami miatt változtatni kellet a képen, a méreten vagy éppen a vágójelet kellett elhelyeznie. Köszönöm neki az elmúlt hónapok türelmes hozzáállását és remek munkáját. Viktor néhány munkája megtalálható az alábbi honlapon: FreddyArt

Köszönöm Szabó Zoli barátomnak is, aki fényképekben valósította mag az én elképzeléseimet, így neki köszönhetem a profilképemet és a könyv hátulján megjelenő képet is. Emlékezetes nap maradt számomra, amikor a kis tetoválószalon sötétjében készítettük ezeket a remek képeket. Neki köszönhetően nagyszerű kép társulhatott egy nagyszerű borítóhoz.

Végül, de nem utoljára, ahogy tartja a mondás, köszönöm apumnak, aki elolvasta a teljes regény még nyers változatát is. Adott egy-két jó ötletet, de aminek a legjobban örültem, hogy őt lekötötte. Ami nagy szó, de lehet, hogy kissé elfogult is volt. Apum volt az, aki az elmúlt napokban folyamatosan a fülemet rágta, hogy szeretné már végre a kezében tartani a könyvet is. Kicsit még várnia kell, de már nem sokat.

Az e-könyvet bárki letöltheti a Publio Könyváruházból mindössze 600 forintért.

Aki a nyomtatott változatot szeretné, annak várni kell még néhány napot, de ha minden jól megy, akkor jövőhéten már az is megrendelhető lesz 1700-1800 forint körüli összegért a fenti linken.

Addig is jó olvasgatást kívánok mindenki és várom a visszajelzéseket!

Idén is NaNoWriMo

November már itt van a sarkunkban, ami annyit jelent, hogy elérkezett az idei NaNoWriMo (National Novel Writing Month) is. Itt az ideje minden vállalkozó kedvű írónak meggyőződnie arról, hogy felkészült-e a novemberre. Mindenki ellenőrizze le, hogy kellőképpen felkészítette a családot, barátokat, szomszédokat, a postást és még a folyamatosan nyüzsgő háziállatot is, hogy ebben a hónapban nem szabad zavarni minket.

Ha ezek megvannak, akkor jelentkezzünk be a magyar régióba, hogy ott ismét találkozhassunk a régi ismerősökkel, vagy új vállalkozó kedvű emberekkel ismerkedjünk meg.

Ezután már nem maradt sok hátra addig a bizonyos napig, ami annyit jelent, hogy November 1-én elkezdjük írni a regényünket, amit remélhetőleg már gondosan kiterveltünk, felvázoltunk, de ha mégsem, akkor sincs semmi gond, mert az ihlet a jó társaságnak és a WW-nek, azaz szóháborúnak köszönhetően úgy is meg fog jönni. Ezután a novemberi jelmondatunk és a kedvenc számunk az 1667 lesz. Miért is? Mert minden egyes nap 1667 szót kell leírnunk, hogy a 30 nap elteltével elkészüljön a minimum 50.000 szóból álló regényünk. 

Szóval ismét előttünk a NaNoWriMo, aminek keretében egy írással teli hónap fog következni mindazok számára, akik szeretik a kihívásokat, a jó társaságot, akik ki szeretnék próbálni, milyen is határidőre írni, de azoknak is, akik nem szeretnének egyedül írni, mert bizony a jó társaság lendületet adhat a kreativitásnak. A hónap végére pedig meg is fog születni a piszkozatunk, amit azután már kedvünkre javítgathatunk és szépítgethetünk.

NaNoWriMo-ra fel!

A halál tánca részlet a Holnap Magazinban

A Facebook-on már említettem korábban, hogy egy örömteli hírrel szolgálhatok. A hír már félig biztos, de addig nem árulom el, ameddig nem 100% a bizonyosság. 

Addig is - ugyancsak örömmel - osztom meg mindenkivel, hogy két héttel ezelőtt kaptam egy levelet Bakos Józseftől, aki a Holnap Magazin főszerkesztője, hogy "A halál tánca" c. történetemet megjelentetik a nyomtatott magazinjukban. Be kell vallanom, hogy meglepett a dolog, de örültem is neki. A javított és itt-ott átírt változatot elküldtem, ami annyit jelent, hogy a Holnap Magazin novemberi számában olvasható lesz a novella, ami nem más, mint a kisregényem eleje, de önmagában is kerek egész történet.

Elmei szösszenetek 3.

Az együtt töltött éjszaka után az illata beivódott a szobám minden egyes szegletébe, és végigkísérte a napom. Mindenhol azt a finom, édes illatot éreztem, de a lüktető város bűze lassan kiűzte belőlem, mintha csak egy démon lett volna, amely ismét meg akarta fertőzni a szívem, de a való világ elnyomta az apró csápokat, amelyek ontották belém a hamisság érzését, de hazaérvén a valóság aprólékos munkája, mint egy látomás úgy foszlott szét, és ringatott álomvilágba az illat, amely megnyugvást hozott számomra.

Elmei szösszenetek 2.

Lassú, monoton ütemben tekerem a biciklimet, miközben a csillagokat kémlelem a felhőtlen égbolton, ahol a telihold ragyogása szinte magával ragad. Mégsem tudom átadni magam eme csodának, mert elmémben a múlt, jelen és jövő szövevényes gondolatai pusztító örvényként kavarognak, hogy olykor kiköpjön egy képet vagy a felszínre hozzon egy érzést, amely a bizonytalanság tűhegyes karmával mar bele a lelkem megfoghatatlan szellemébe, hogy megfertőzze tisztaságát, mely így kihat az érzéseimre, és mint egy sötét vászonra megálmodott rémalak úgy ránt a feneketlen mélységbe, ahol a fénytelen kitapinthatatlanság én magam vagyok.

Elmei szösszenetek 1.

Az Elmei szösszenetek egy sorozat, amelyben saját gondolataim egy-egy apró szösszenetét osztom meg itt mindenkivel.

                  

A megfejthetetlenség fényében próbálom meg papírra vetni gondolataimat, amelyek a nap minden órájában, minden percében és a percek minden áldott másodperceiben néha gomolygó ködként, de néha világos folyamként áramlanak bennem, és én, mint egy halász az apró halat, úgy fogok ki egy gondolatmenetet, majd egy tollat és egy darab papírt használok dekódolóként, hogy valami értelmeset tudjak végül írni, amelyet egyszer, talán másokkal is megoszthatok.

Lassan elmúlik a nyár

A nyár, mint múló pillanat röppent tovább idén is, és nekem elég kevés időm jutott arra, hogy ide vagy bárhova máshova írjak. Az idei nyárra lehet azt mondani, hogy az elmúlt évek egyik legjobb nyara volt számomra, de egyben a legrosszabb is. Ebben az évben az élet elég kemény dolgok elé állított, amit itt most nem részleteznék, mert sosem az volt ezzel a bloggal a célom, hogy a saját életemet apró mozzanatait tárjam az olvasók elé, hanem az írásaim közlésére hoztam létre. Az már máshova tartozik, hogy időközben létrejött a honlapom is, ami átvette a blognak az imént említett funkcióját.

Nyáron elég kevés volt az időm az írásra, mert mindig találtam egyéb elfoglaltságokat is a munka mellett. Ettől függetlenül augusztusban kicsit belehúztam, és sikerült is szépen gyarapítani a művem, olyannyira is, hogy már ott lebegett fölötte a befejezés ösztönző szelleme. Ámde, hogy ne legyen ilyen egyszerű a történet, egy operációs rendszer - és némi saját - hiba miatt elveszítettem mindent. Mennyivel könnyebb volt régen, amikor saját kézzel vetették elődeink papírra gondolataikat és történeteiket. Ott akadt egy-két elég kellemetlen napom emiatt, de nem adtam fel. Szerencsére megtaláltam a regényem szereplőinek a jellemzését és némi helyszínleírást is, emellett volt nyomtatott verzióm is Corsek történetéről, így nem kellett teljesen előröl kezdenem mindent, de hosszú hónapok munkája veszett kárba. Ezért most ismét elkezdtem írni, de számomra érezhetően megváltozott a történet menete.

Ugyancsak nagy öröm volt, amikor Csuka Viktor közölte velem, hogy elkészült a könyv borítójával. Nekem nagyon elnyerte tetszésem és legszívesebben megmutattam volna mindenkinek, de mégis sikerült ezt a késztetésem lebirkózni. Legyen az majd meglepetés.

Most új dolgok előtt állok, aminek köszönhetően nem tudom, mire mennyi időm jut, de igyekszem félretenni mindent, hogy csak az írásra tudjak koncentrálni, mert be kell vallanom, van mit behoznom.

Árnyékarc

Árnyékarc 

Egyszer egy bús nyári estén, álomvilágban szenderedvén,
Álmos fővel riadtam fel, lelkem mélyén tudtam, ébrednem kell.
Éjfél múlott, óra kongott, ajtó roppant, s kattant a zár.
Szívem lüktet, szemem dülledt, s az ajtó lassan nyílt is már.
Az árny belépet, biz rám nézett, Ó, a szívem majd megállt!

Vonaltalan, elmosódott, nem ember volt, inkább már holt.

Ott lebegett az ajtó előtt, nem éreztem még oly nagy erőt.
Izmom feszült, testem hevült, oly nagyon féltem ám,
Mikor az ajtó roppant, a zár koppant és belibbent az árny.
Nem mozdultam, nem fordultam, Ó, a szívem majd megállt! 

Nem volt arca, sem alakja, a tudatomba hatolt hangja.
Az arcom akarta, hogy elrabolja, s onnantól ő hordhassa.
A függöny lengett, testem rezzent, mikor jött az árny.
Padló roppant, ajtó koppant, bár ne látnám már.
Nem szóltam, nem mozdultam, Ó, a szívem majd megállt!

Sötét lelke, halott teste, ezer hangja a fejembe:
„Kell az arcod, kell a hangod, az leszel, ki én vagyok.”
Az árny röppent, testem szökkent, csak menne már.
A sarokban állva, csodára várva, de jött az árny.
Szemem behunytam, leguggoltam, Ó, a szívem majd megállt! 

Azon a bús nyári estén, tudatomat én elvesztvén,
Zavarodottan ébredtem fel, lelkem mélyén tudtam, indulnom kell.
Éjfél múlott, fejem zsongott, ajtó roppant, vége már.
Én kimentem, és éreztem, mögöttem kattan a zár.
Akkor tudtam, hogy elbuktam, mert én vagyok már az Árny! 

2012-08-10

Farkas Péter emlékére

Évekkel ezelőtt megismerkedtem egy emberrel, méghozzá egy online játékon keresztül. Mint kiderült, nem vagyunk szomszédok, de skype-on keresztül folyamatosan beszélgettünk szinte minden nap. Volt, hogy csak néhány percet, de akár órákat is, miközben együtt játszottunk különböző online játékokon. Én is és ő is szervezett be barátokat, hogy egy kisebb, de szoros közösséget alkotva érjük el céljainkat. Az biztos, hogy ő különleges ember volt, mert az elmúlt években rajta kívül egyetlen ilyen embert sem ismertem meg.

Ez alatt a néhány év alatt nem sokszor, de találkoztunk egymással. Hol én mentem hozzájuk, hol ők jöttek le hozzám. A mai napon van a születésnapom és felmentem a facebook oldalra, ahol a számos köszöntő mellett a baloldali képet pillantottam meg.

Peti szívinfarktust kapott néhány héttel ezelőtt. Kórházba kerül és onnan többé már nem jött ki, mert a tegnapi napon eltávozott közölünk.

Ezt számomra leírni is hihetetlenül nehéz, mert hiába a nagy távolság és hiába az a néhány találkozás, korkülönbség, de az egyik legjobb barátom volt. Számtalanszor elolvasta, amit írtam és kritizálta, ha úgy gondolta, szerinte nem jó. Olyannyira is megtetszett neki is az írás, hogy több novellát is írt, melyeket elküldött nekem, majd megosztotta az interneten. Ha én készültem egy pályázatra, akkor ő is kedvet kapott és próbára tette magát. Többször is összevesztünk, mert ő is akaratos ember volt, és ha nem stimmelt az elképzelésünk, akkor abból jó kis viták kerekedtek, de szerencsére sosem maradt harag utánuk. Most éppen arra készültünk, hogy eljönnek hozzám a családdal és a születésnapom alkalmában ő főz nekem valamit bográcsban, mert azt tudni kell, hogy szakács volt. Méghozzá jó szakács. Többször is osztott meg velem különféle recepteket.

Most mély ürességet érzek, mert elveszítettem valakit, aki már az éltem része volt, egy embert, aki megosztotta velem a véleményét, gondolatai, egy barátot, aki meghallgatott, akire lehetett számítani. A mai napig folyamatosan visszavártam, és minden egyes alkalommal, amikor megpillantottam a nevét, hogy bejelentkezett skype-ra felcsillant a reménysugár, hogy talán kiengedték a kórházból, talán ő az végre, de sajnos ez már nem fog megtörténni.

Úgy gondolom egy jó barátság kortól, távolságtól, nemtől független. Egyszerűen csak őszinte és egy életen át tart! Nyugodj békében, Peti!

Most csak a háttérben...

Bátran kijelenthetem, hogy rettenetesen rohan az idő. Az április és a május úgy eltelt fölöttem, hogy észre sem vettem. Nos... az elmúlt hetekben teljesen megszűntem létezni, mármint a virtuális világban. Ennek az egyetlen oka, hogy elég sokat dolgozom, ezért nem jut időm az írásra. Pontosabban sokkal kevesebb időm van rá, de immár nem novellákon dolgozgatom, hanem "A halál tánca" c. regényemet javítom és bővítem.

Mára úgy néz ki, hogy minden eddigi elképzelésem eltűnik a regénnyel kapcsolatban és egy sokkal összetettebb, több szálon futó történet lesz belőle. Corsek mellett megjelent számos új szereplő, akik jelenleg teljesen függetlenek a silasi harcostól, és a küszöbön áll egy nagy háború is. Persze ez eddig bármelyik másik fantasy történetnek is megfelelne, de szerencsére én nem álltam meg ennyinél. Nem szeretném előre elmondani, hogy milyen turpisságokkal készülök, de azt igen, hogy célom már nem csak egy történet leírása, hanem az is, hogy az általam elképzelt, megteremtett világot, Radagast bemutassam azoknak, akik egyszer majd elolvassák a regényem.

Ami a lényeg, hogy valóban csendben vagyok és nem teszek közzé új alkotásokat, de amikor az időm engedi írok, és remélem, hogy néhány hónap múlva már el is készülök a történetemmel. Az biztos, hogy szeptemberig igen kevés időm lesz.

További kellemes napot mindenkinek!

Tisztító esőcseppek

Leültem a fotelba, amely az íróasztalom előtt áll és kinéztem az ablakon. A kinti szürkeség úgy elhatalmasodott rajtam, mintha magába akarna szippantani a feneketlen sötétségbe, ahol a magánnyal átitatott falak komoran telepednek a lelkemre, ameddig a testemet el nem hagyja az élet. Hallom, amint az esőcseppek dallamtalanul hullnak a tetőre, miközben a meggyfák ágai engedelmesen lengedeznek a hűvös szélben. Szemem előtt képek jelennek meg és tűnnek el valahol az elmémben az emlékek kavargó tengerén, végül egy arc körvonalazódik ki lassan előttem és taszítja maga mögé az összes többi gondolatom, hogy teret adjon egy keserű érzésnek, amely a hiány és a tehetetlenség egyvelegeként átjárja minden egyes porcikám. Érzem, amint szívem összeszorul, mintha satuba fogták volna és a látásom kissé elmosódik, amikor egy könnycsepp gördül végig az arcomon, mert a testem már nem bírja magában tartani az érzést, amely lassan felemészt, de egy könnycsepp formájában kiszabadul az érzelem, hogy valamelyest enyhítsen a fájdalmon.

Mikor oldalra nézek, egy fényképről egy arc mosolyog vissza rám, melynek a hátoldalán egy üzenet rejlik: „Emlékeink emlékére.” Ismét magába ragad a sötétség és bejárom a lelkem minden bugyrát, amelyben elraktároztam az elmúlt évek keserűségét, remélve, hogy soha többet nem kerülnek a felszínre, de most a gondosan felépített fal meghasadt és félek, ha leomlik, akkor már nem leszek képes erőt venni magamon és az átok elszabadul, hogy életre kellhessen a szívem tajtékzó fájdalma.

Lassan felállok és az ajtó felé veszem az irányt, amely most távolinak és elérhetetlennek tűnik. A testem megremeg és az erőtlenség úgy uralkodik el rajtam, mintha csak az lenne a dolga, hogy az ágyba döntsön és az emlékek tengerébe taszítson, hogy ott az álomvilágban felemésszen a gyötrő kín, de nem hagyom magam. Egy pillanatig nem tudom eldönteni, hogy ébren vagyok, vagy csak álmodom. Megragadom a kilincset és az új világ kitárul előttem, mint egy menedék, ahol talán végre megszabadulok minden érzéstől és egyetlen percig a nyugalom mezejére léphetek, hogy magam mögött hagyjak mindent, ami elől most menekülök. Végül kilépek az ajtón a valóságba és bőrömön érzem a finom esőcseppeket, ahogy rám hullnak és lemossák a lelkem fájdalmát. Felszabadul bennem a végtelennek tűnő fájdalom és az esőcseppekkel keveredve a könnyek tisztán patakoznak végig az arcomon és hoznak megkönnyebbülést számomra.

Úgy érzem, mintha egy világ fájdalma telepedne a lelkemre, pedig ez nem más, mint egy érzéseit elnyomó férfi valós énje, amikor az érzések kerülnek a felszínre és a fájdalom karmában vergődve keresi a kiutat, holott jól tudja, hogy innen nincs menekvés, mert az idő sem segít feledni, kit a szíve kiválasztott, de meg nem kaphatott.

A beteljesületlenség béklyója talán örökre nyomot hagy bennem és a lassan foszló remény árnyékában élem le életem, hogy mindig emlékezzek majd arra, hogy milyen is az igazi fájdalom.

Gyötrelem

Hétfő délelőtt van. Alig félórája keltem fel, megittam a forró kávém és leültem a laptop elé, hogy megnézzem a tegnapi meccsek végeredményét, mert a munka miatt lemaradtam mindenről, de olyan üresség jár át, amelyet nem is tudok szavakba önteni. Jól tudom mi ez és azt is, hogy miért van, mert nagyon ritkán, de rám tör ez az elemi erejű gyötrelem és kiírt belőlem minden más érzést, hogy végül a végtelen üresség átka béklyózza meg a szívem és a lelkem egyaránt. Ki vagyok én? Egy ember, aki azt hiszi magáról, hogy képes érzelmek nélkül élni és nem kell neki komoly párkapcsolat, mert jelenleg a munka és a pénz hajszolása mindenek felett áll. Tudom, sokan vannak ezzel hasonlóan, de az én életemben öt évvel ezelőtt történt valami, ami megváltoztatott. Találkoztam valakivel, aki az első pillanatban rabul ejtett. Gyönyörű gesztenyebarna szemével, ha rám nézett, úgy éreztem, mintha a lelkembe látna, és nem voltam képes előtte leplezni hirtelen támadt érzéseimet. Az a tekintete, az a szempár azóta is minden alkalommal megigéz, újra meg újra rabul ejt, én pedig nem tudok és nem is akarok tenni ellene semmit, mert életem legszebb perceit élem át. A mosolya pedig maga volt az isteni megtestesülés, ha rám nevetett, akkor világ nevetett vissza rá. Úgy gondoltam, hogy egykor az emberek ilyennek láthatták az isteni Aphroditét, mint én őt, a titokzatos lányt, aki egy szempillantás alatt képes volt elcsavarni a fejem, minden szó, minden cselekedet nélkül. Akkor kapcsolatban volt és én legyek bármilyen szemét alak is ezt az egyet tiszteletben tartottam akkor is és most is. Sajnos csak ritkán találkoztunk, de olyankor mindig hevesen lüktetett a szívem, a torkomban gombóc keletkezett és a lábaim remegő tánca egy igazi sztepptáncost is alázatra kényszerítettek volna, ugyanakkor végtelen öröm és boldogság járt át, mert újra láthattam és hallhattam. Majd jött a nyár és az a bizonyos este, amikor megláttam őt egy pultnál egymaga. A szívem minden eddiginél hevesebben vert, a torkomban a gombóc is a duplájára nőt és csak azért nem remegett úgy a lábam, hogy még menni tudtam, mert már túl voltam már néhány sörön és röviditalon. Odamentem és beszélgettünk, majd gyorsan kiderült, hogy szakítottak a barátjával és bennem felcsillant a reménysugár, ami új erőt adott. Nagyon szép és emlékekkel teli éjszakát töltöttünk el. Jót szórakoztunk és azóta is van egy közös dalunk, amit ha meghallunk, akkor egymás eszébe jutunk. Ezután találkoztunk még néhányszor és eltöltöttünk egymással egy csodálatos estét, amikor is nem csináltunk semmi mást, csak egy padon ülve lágy, szenvedélyes csókot leheltünk egymás nyakára, miközben éreztük, ahogy a másikon végigszalad a hideg és beleborzong, amikor az ajkak az érzékeny pontra érnek és lüktető érzésként áramlott a testünkben a vágy. Végül úgy öleltük egymást, mintha azt szerettük volna, hogy az a pillanat maradjon meg örökké és ne múljon el. Sajnos már akkor tudtam, hogy ez túl szép, hogy igaz legyen, de a hirtelen jött boldogság elvakított és nem hagyta, hogy az eszem feltárja az igazságot. Egy szerelem nem múlik el nyom nélkül. Így volt ez az ő esetében is és azt hiszem természetes, hogy nem velem szeretett volna lenni, hanem szíve egykori választottjához ment vissza. A sok szép év, a sok közös emlék erősebb kötelék, mint egy újonnan jött boldogság, ami kitudja, hogy mit tartogatott volna számára. Ezután teltek a hónapok és én sem nagyon hallottam felőle, de a keletkezett űr hosszan velem maradt. Majd belevetettem magam a nyár izzó valóságába, ahol a fülledt erotika úgy szippantott be, hogy szinte eszmélni sem tudtam. Ismét csak a munkáról és az élvezetről szólt az életem. Majd jött az a bizonyos nyári éjszaka, amikor ismét megpillantottam őt. Olyan volt, mint a sivatagban vergődő és a szomjhalál küszöbén álló ember látomása. Én is azt hittem, hogy csak egy jelenés, amely a mélyen bennem rejtőző, de elmúlni nem akaró érzés vetített elém, de rá kellett döbbennem, hogy Ő maga volt a valóság. Ott állt néhány méterre tőlem és beszélgetett valakivel. A lábaim a földbe gyökereztek és kivert a víz, ahogy a szívem heves vágtába kezdett. Nem tudtam mitévő legyek, mert a szív és az ész egymásnak feszültek. Jó volt annyi hónap után újra látni, de féltem, hogy ismét azok az érzések kerülnek a felszínre és a végén megint ottmaradok összetörve, üresen. Természetesen nem az eszem győzött. Azon a nyáron és azóta sem történt közöttünk semmi. Amikor találkozunk váltunk néhány szót egymással, majd továbbállunk, mind a ketten a saját életünkkel foglalkozunk. Egy-egy találkozást követ egy kis sms váltás, de semmi egyéb. Ám én, minden egyes találkozás után megvívom a saját harcom a szívemmel, amely nem nyugszik és sír, hogy végül ismét teret adjon az ürességnek. Az elmúlt években ez nagyjából így ment. A remény minden egyes találkozáskor feltámadt hamvaiból, mint egy valóságos főnixmadár, majd ismét belezuhan a pokol legmélyebb bugyrába. Ez idő alatt megtanultam elfogadni, hogy nem én leszek az, aki őt boldoggá fogja tenni, hanem maradok egy egyszerű barát, akivel évente egy-két alkalommal találkozik és beszélget, akivel volt egy szép nyári emléke, de semmi több. Hétvégén ismét találkoztam vele. Amikor a pultnál ültem és bejött a közös barátainkkal már tudtam, hogy ez az este számomra keservesen fog végződni, de azért a néhány óra örömért akkor is megéri. Végül mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogy eddig. Velem volt egész éjszaka, együtt szórakoztunk, de szinte csak testben volt ott. Egész végig egy másik srácot keresett és csakis utána epekedett. Amikor miatta könnyet is hullatott, akkor valami bennem is összeomlott. Még nem tudom, hogy mi, de éreztem, ahogy az arcán legördülő könnycseppekkel együtt bennem is megindult valami lefelé. Addig sosem láttam őt sírni és nem is szerettem volna, de ez is az élet egy újabb játéka velem és nem tudom, hogy mit leszek képes még elviselni. Most csend van. Már elmúlt délelőtt tizenegy, de elég sötét van kint a borongós időjárás miatt, amely mintha belőlem fakadna és várná a tavaszi záport, amely lemossa fájdalmát, hogy utána ismét a napsütés melegítse fel a tájat. Egyre csak azon gondolkodom, hogy mit tehetnék? Mi az, amiért szinte bárki más csak én nem? Ezekre a kérdésekre azt hiszem, sosem kapom meg a választ. Már nem tudom, hogy mi lenne a jó. Sosem mondott semmit a velem kapcsolatos érzéseiről és talán ez a legrosszabb számomra. Az biztos, hogy az előttem álló napok borúsak lesznek, de a külvilágnak ezt nem szabad látnia. Elfojtom a bennem tomboló érzéseket és látszatra maradok ugyanaz, aki eddig is voltam. Majd lassan, ahogy múlnak a napok ismét az ész lesz az erősebb és megint felül tud kerekedni a szíven, hogy a vaspáncél ismét a helyére kerüljön. Azután pedig maradok egy olyan ember, aki nem hajszolja a szerelmet, mert tudom jól, hogy szeretni szerethetek, de igazán nem fogom tudni odaadni a szívem senkinek, csak neki, annak a lánynak, aki egy ártatlan tekintettel is képes a pislákoló parázsból egy elemi erejű tüzet szítani.

Elmúlt március is

Elmúlt ismét egy hónap és nem mondhatom, hogy eseménytelenül telt volna. Március számomra a pályázatok hava volt. Szám szerint három pályázatra jelentkeztem, miközben elkezdtem írni a Pokoli Krónikák novellasorozatot és összeálltam egy amatőr írótársammal, hogy közösen írjunk egy fantasy regényt. Emellett nagy örömömre megkaptam a Sorsok Két Percben című novelláskötetet, melyben az én egyik írásom is olvasható. Ez csak néhány dolog a vészes gyorsasággal elmúló márciusi hónapomból. A jövő pedig egy hatalmas kérdőjel. Ugyanis most húsvét után belevetem magam a munkába, ami annyit jelent, hogy ezután heti hét napot fogok dolgozni. Nem lesz egyszerű, de mondhatjuk, hogy a kényszer nagy úr. Igyekszem továbbra is helytállni mindenhol, de előre nem tudhatom, miként fogok majd teljesíteni.

Kellemes Húsvéti Ünnepet Kívánok Mindenkinek!

Sorsok két percben

A mai napon kézhez kaptam a "Sorsok két percben" című közös novelláskötet, amely a Holnap Magazin gondozásában készült el. "A menekülés" c. novellám is helyet kapott ebben a 124 oldalas kis kötetben, amelynek nagyon örülök. A könyv megrendelhető a Holnap Magazin honlapján.

 Idézet a kötet hátoldaláról:

A hétköznapok sűrűségében néha elbizonytalanodunk:
Vajon valóban saját kezünkben van a sorsunk?
Vagy van valaki más, aki irányítja az életünket?
A kötet történeteiben szereplők sokszor okkal gondolkodhatnak el ezen.
Biztos recept nincsen arra, hogy hogyan kell boldogan és jól élni.
Dáné Tibor mégis próbálta mindezt egy gondolatban megfogalmazni:


„Születni, emberül élni, s megbékélt szívvel halni a legboldogabb sors.”

Újabb jelentés...

Ez a kép Zolcsi barátom
egyik remekműve.
Köszönöm neki!

Az elmúlt időszakban kicsit felgyorsultak az események körülöttem. Mind a magánéletemben, mind az írásban. Egy pályázatra készítettem egy fantasy novellát, mely hol máshol játszódhatna, ha nem Radagas területén. Számomra ez már teljesen szokásosnak lehet mondani. Minden egyes novellámm, mely Radagason játszódik egyre jobban bemutatja azt a világot, melyet én álmodtam meg.

Múlt héten összeálltam egy ugyancsak amatőr íróval, akit Nimretilnek hívnak. Ő keresett fel engem, hogy lenne-e kedvem írni egy közös regényt. A kezdeményezés nagyon tetszett, mert én is elkezdtem egy barátommal közösen írni, de sajnos kicsit megakadt a dolog. Végül az ÍróPalánta fórumán megbeszéltük a részleteket, és belekezdtünk a közös írásba. Mind a ketten megírtuk saját első fejezetünket, amely - szerintem, és lehet, elfogult vagyok - fantasztikus lett. Mindkettőnknek elég erős kezdése van, ami nagyon jó. Bízok benne, hogy képesek vagyunk ebből a történetből egy igazán jó történetet kihozni.

Északnyugat-Radagas

A történet - közös megegyezés alapján - Radagason játszódik, és két városállam történetét mutatja be. Krodon az egykori királyság megbukott. Most azon van, hogy a visszaállítsa régi dicsőségét, de elsősorban meg kell védenie saját magát és területét a feltörekvő Yllerontól. Ylleron helytartója meg akarja szerezni Krodon területeit, és ezzel együtt az északi területek kereskedelmének az irányítását, mely még mindig Krodon királyának a kezében van. Szóval igazi hatalmi harc folyik a háttérben.

A történetünk ott kezdődik, hogy Ylleron helytartójának a fia eltűnt, és mindeni arra gondol, hogy Krodon keze van a dologban. Krodon természetesen tagad mindent. Az én szálam pontosan ezen a vonalon fut végig: Karaktereim kiszabadították Ylleron örökösét a fogságból, aki bosszút akar, és kész lerohanni Krodont, de a szereplőim el szeretnék kerülni, mert ők a békéért harcolnak. Pontosan azért szabadították ki az örököst, hogy elkerüljék a vérontást. Természetesen semmi sem megy könnyen, és a csapat tanácstalan. Eközben - itt jön Nimretil része - Krodon királya fejvadászokat küld az örökös után.  Élve kell a királynak vagy holtan az örökös? Sikerül megőrizni a békét? Mi lesz a csapat sorsa? Ez kiderül majd a történetből.

Ezek mellett, hogy valóban ne tudjak unatkozni, két novellát kell megírnom március végéig, mert találtam két érdekes pályázatot, melyeken szeretnék részt venni. Eközben mindig jön valami új ötlet, melyet egy-egy novellában megörökítek. Ilyen a legújabb Poltergeist címre hallgató novella is, melyet egy igaz történet ihletett meg, de sajnos nem sikerült túl jól. A héten végre visszakapom "A halál tánca" c. regényem javítását is, és belevethetem magam ismét a munkába.

Szóval nem telnek unalmasan a napjaim, aminek én kimondottam örülök. Végezetül ma is egy zenével zárom a soraimat, melyet Szabó Adának köszönhetek. Ugyanis az ő YouTube lejátszási listájáról szereztem. :)

Forgatókönyvíró hónap következik

Áprilisban kezdetét veszi a NaNoWriMo vezényletével a Script Frenzy, azaz április a forgatókönyvírásról szól a Wrimosok számára. A hónap során, ahogy már novemberben megszokhattuk, az írás szerelmesei kipróbálhatják magukat,hogy mire is képesek. Az írástudók a világ minden tájáról részt vesznek ezen az eseményen is, melynek keretében a feladatuk, hogy írjanak egy 100 oldalas forgatókönyvet. A scriptfrenzy.org találtok inspirációt, útmutatást és néhány egyéb információt.

Aki regisztrált felhasználója a NaNoWriMo-nak, az a saját adataival be tud lépni a scriptfrenzy.org honlapjára. Nem szükséges létrehozni külön fiókot.

Szóljatok a barátaitoknak, írótársaitoknak, hogy ha van kedve, akkor vegyen részt ő is ezen az eseményen. Ennek a hónapnak a jelszava: 30 nap alatt 100 oldal.

Ezután lehet ismét készülni a Novemberre! Novemberben ismét eljön a NaNoWriMo és kezdetét veszi az őrület. Ahogy az elmúlt években, idén is lesz Nemzetközi Regényíró Hónap, ahol ismét 30 nap alatt kell megírni egy minimum 50.000 szavas - igen szavas és nem karakteres - regényt. Tavaly részt vettem rajta, és fantasztikus volt.

8 órám a SYA tagokkal

Jelenleg – mikor ezeket a sorokat írom – azon gondolkodom, hol is kezdjem a történetet. Számomra már az is nagy dolog volt, hogy szombaton el tudtam menni Szegedre, mert elég nehezen jött ez össze. Ahogy írtam a címben is, sajnos nekem csak 8 óra jutott a találkozóból, de az igen emlékezetes maradt számomra. A találkozó már pénteken kezdetét vette, de én csak szombaton tudtam csatlakozni a kis társasághoz Kátyáéknál. Ott sikerült megismerkednek – és arcot társítanom – Adával, Ujskával, Mamikával, Corvusalbussal, az ő barátnőjével - Deby - és természetesen Kátyával. Valamivel később Balázs is csatlakozott hozzánk a Móra Ferenc Múzeumnál. Nem mellékesen egy igen élvezetes előadást tartott nekünk Dankó Pistáról. :)

Móra Ferenc Múzeum

Hamarosan rá kellett jönnöm, hogy egy nagyon vidám társaságról van szó. Egy kis ismerkedés után elindultunk Kátya "Parancsnok" vezérletével, hogy megismerjük Szegedet. Én anno ott laktam egy rövid ideig, de azért egy igazi szegedi tudott nekem is újat mutatni. Megnéztük a főbb nevezetességeket - Anna Fürdő, Móra Ferenc Múzeum, Dóm tér, Fogadalmi Templom, Víztorony, Szegedi Nemzeti Színház stb. - egy kellemes séta keretében. Én eközben ismerkedtem a többiekkel, mert lemaradásom volt. Kátya az elején sajnálattal közölte, hogy a barátnője, aki segített volna az idegenvezetésben, nem tudott eljönni, de úgy gondolom, hogy így is tökéletes volt. Kátya szenzációsan mutatta be a várost, mintha mindennap ezt csinálná. Én is ismerem a saját városom történetet, de ezt a színvonalat szerintem nem tudnám elérni.

Fogadalmi templom - Dóm tér élőben

Néhányan kiélték gyermekies énjüket a játszótéren. :) Az még egy igen szép jelenet volt. Sajnálom, hogy nem örökítette meg senki. Majd visszatértünk Kátya lakására regenerálódni. Balázs pedig a saját szállására, hogy rendbe szedje magát.

Hősök Kapuja

Ada, Ujska és én elváltunk a többiektől, hogy délután kettő óra fele megebédeljünk, és ettünk egy "fantasztikusat". Nem volt semmi az a rántott szelet. :D Közben magamban már elkezdtem mindenkiről összerakni egy képet. Én mindig azt vallom, hogy 1-2 óra őszinte beszélgetés bárkivel, és elég sok mindent meg tudok róla mondani. Ebben a helyzetben nem csak egy emberre figyeltem, de azért kezdek kialakulni a képek.

Ebéd után visszatértünk a "központba", ahol néhányan készültek az esti felolvasásra, volt, aki elszenderedett, és szerény személyem támasztotta a falat, mert tudtam, ha leülök, akkor semmi nem ment meg az elalvástól - nagyon hosszú volt az estém.

Délután 5 körül elindultunk a Rongy nevezetű kocsmába, ahol az a bizonyos felolvasás történt. Azt már nem tudtam megvárni, mert buszhoz voltam kötve, ami 18:00-kor indult. Ezért fél körül búcsút vettem a kis csapattól, akik addigra kiegészültek Bogomolovval és Mandragoriával.

Bátorkodtam feltenni ezt a képet a többiek előzetes engedélye nélkül, de ha bárkinek is kifogása van ellene, akkor azonnal leveszem. A fényképező mögött Balázs, aki nem szereti, ha fényképezik.

(Balról jobbra)
Mamika, Ujska, Corvusalbus, Deby, Szaboada, Andrew Sinclair és Portoro2222

 Kátyáéknál volt szerencsém találkozni Kátya csodaszép lányával is, aki később a jelenlétével színesítette a felolvasást. A történethez hozzátartozik, hogy a buszom lerobbant és majdnem visszamentem a Rongyba, de sajnos nem tettem. Hiba volt!

Még mindig itt vagyok, még mindig élek és írok töretlenül. Az elmúlt néhány hét elég keménynek volt mondható a magánéletemben... Mindenkinek vannak hullámvölgyei, én csak abban bízhatok, hogy sikeresen ki tudok majd ebből is lábalni. Itt tegyük is félre a negatív dolgokat, és lássuk mi is történt az elmúlt időszakban:

Ha jól emlékszem úgy két éve lehetett, hogy Calagar barátommal gondoltunk egy merészet és belevágtunk egy online közösségi honlap létrehozásába. Sajnos elég gyorsan kudarcba is fulladt. Mind a kettőnknek meg volt a saját dolga, és idő hiányában nem igazán ment a népszerűsítés. Azt már nem is merem megemlíteni, hogy a tárhelyszolgáltató úgy két hónappal a honlap létrehozása után eltűnt minden szó nélkül. Ezek az amerikaiak... Most mégis úgy döntöttem, hogy ismét belevágok, de szentelni is fogok rá időt, hogy megpróbáljam felfuttatni. Tudom, hogy manapság az interneten fellelhető számos olyan weboldal, ahol adnak publikálási lehetőséget, de azt valljuk be, hogy a legtöbb helyen ebben ki is merül minden. Jó, persze vannak havonta megjelenő magazinok, folyóiratok, de én úgy gondolom, hogy ennél több kell. Én olyan honlapot szeretnék létrehozni, ahol a Moderátorok csapata valóban elmondja egy-egy alkotásban fellelhető hibákat, építő jellegű kritikájával pedig hozzájárul, hogy az amatőr alkotó ténylegesen is fejlődni tudjon. Merész lenne ez az elképzelés? Az idő majd megadja rá a választ! :) Egyébként a honlap ezen a linken érhető el: ÍróPalánta

A mai napon négy olyan embernek is írtam, akiknek az online munkásságát én nagyra tartom. Az első Szabóada volt - igen csak így egybeírva -, akinek a munkásságát a SYA tagjaként ismertem meg, és ő az egyik legaktívabb kritikus és véleményosztó. Én is több esetben megfogadtam a tanácsát. A következő hölgy nem más, mint Rinn volt. Őt már elég régről ismerhetik azok, akik nem ma kezdték a publikálást. Anno neki köszönhetően üzemelt a Penna. Úgy gondolom, hogy nagyszerű munkát végzett. Manapság is aktívan tevékenykedik. A harmadik személyről csak azt tudom mondani, hogy az internet egyik meghatározó alakja Kae volt. Ő elég elfoglalt, ezért nemet mondott, de bízom benne, hogy néha meglátogat minket. A negyedik személy egy olyan hölgy, aki az én munkásságom is nagyban befolyásolta. Amolyan mentornak tartom, mert rettentő sokat segített eddig nekem. Ő Ida, akit az emberek a Lidércfényről ismerhetnek. Tudom jól, hogy nem könnyű a saját szabadidejüket feláldozni, de bízom a pozitív visszajelzésekben.

Ezek mellett természetesen az írást sem hanyagoltam, de arról már igyekszem leszokni, hogy sietve publikáljak egy anyagot. Elkészült egy újabb novellám, amit a napokban közzé is teszek a honlapomon: ITT.

Ami a legfontosabb, hogy a nyakunkon a tavasz. Ezért mindenkinek ki a házból és élvezzétek a jó időt!

Azt hiszem már írtam egyszer szeptember körül, hogy egy hozzám hasonló amatőr írónak azt hiszem a legnagyobb megbecsülést az adja, amikor az olvasók visszajelzéséből azt tapasztalja, hogy jó az, amit csinál. Az természetes, hogy van még min javítani, de én pontosan ezért írom a novellákat. Az viszont igazán nagy megtiszteltetés, ha egy folyóirat vagy magazin elég jónak látja az alkotásom arra, hogy megjelenítsék. Ez történt tegnap is, amikor is megtudtam, hogy nem is egy, hanem azonnal három írásom - két novella és egy vers - került be a Lidércfény AKF legújabb számába.

Tomboló érzés

Tomboló érzés

Szívem rabigában küzd, kapaszkodik.

Lelkem kiált, menekül, de láncra verve

Csak egy emberért sóhajt, ragaszkodik,

Mert az ész kevés, ha a szívnek más a terve.

Azt hittem erős vagyok, de ekkor jöttél,

És egy pillantás, mint átkos igézés

Vesztettem el fejem, s elmém köddé

Válva, hevesen lüktetett ez az érzés.

Miért van az, hogy nekem ennyi elég?

Lángba borítja testem a feltámadó vágy,

De a kérdés a válaszra várva elég,

Miközben testem átöleli az üres ágy.

Mégis lételemem ez az érzés, mert tudom

Élek még, és ez az, mi engem éltet,

S ha nem vagy itt, de szemem behunyom

Téged látlak, s szívembe zárom e képet.

2012. február 28.

A fogorvosnál

A fogorvosnál

Néhány nappal ezelőtt el kellett mennem fogorvoshoz, mert az egyik rágófogam cisztás volt. A doktornő egy héttel korábban azt javasolta nekem, hogy húzzuk ki, mert lehetnek komolyabb következményei is. Azonnal eszembe jutott életem első foghúzásának a nem túl kellemes, de annál feledhetetlenebb élménye, amit Szegeden éltem még át főiskolás koromban:

A történet röviden annyi, hogy nagyon fájt egy lyukas fogam. Sajnos elég rossz állapotban volt, de én mindig is féltem elmenni a fogorvoshoz. Akkoriban még nem is volt erre valós okom; egyszerűen csak féltem. Végül már annyira elviselhetetlen volt a fájdalom, hogy rászántam magam. Az volt az első évem Szegeden, és be kell vallanom, hogy fogalmam sem volt arról, hogy hova is kellene mennem. Egy kis keresgélés után megtaláltam a fogorvosi rendelőt. Mikor odaértem senki nem volt előttem, ezért bekopogtam, mert nem éreztem magamban késztetést, hogy várjak. A fájdalom elég hajtóerőnek bizonyult. A doktornő – akkor is egy hölgy vett kezelésbe – még nem volt sehol, de az asszisztense adott egy érzéstelenítő injekciót. Mondanom sem kell, hogy zsibbadtam, a fájdalom nem igazán akart múlni, de mégis jobb volt egy kicsit.

Jó fél óra várakozás után megjelent a doktornő is, aki azonnal behívott, és kezelésbe vett. Addigi életem során nem éltem át olyan fájdalmat, mint az ő kezei alatt – akkor még nem tudtam, hogy az is el fog törpülni a folytatás mellett. Első körben elroppantotta a rossz fogom, majd legalább negyedórányi küzdelem után feladta, és azt mondta, hogy át kell mennem a szájsebészetre. Cseppnyi erőt és késztetést sem éreztem arra, hogy átmenjek – nem is tudtam, hogy hol van -, de akkor már nem volt választásom. Szerencsémre a szájsebészet a folyosó másik felén volt, így nem kellett sokat mászkálnom.

Átballagtam, és jó 10-15 percnyi várakozás után behívtak. Az doktor úr közölte velem, hogy kell egy teljes röntgen, hogy lássa milyen állapotban vannak a fogaim. Természetesen én ennek nem éreztem szükségét, csak a rossz fogamtól szerettem volna mihamarabb megválni, mert ez az egész hajcihő kezdett rémálomszerűvé válni.

Választásom nem volt, ezért elmentem a röntgenre, ahol soron kívül behívtak. Mikor sétáltam visszafele a folyosón - a röntgen eredménnyel a kezemben - úgy éreztem, hogy menten elájulok. Mivel nem mehettem be azonnal, ezért kinyitottam az egyik ablakot, hogy szippantsak egy kis friss levegőt, de továbbra is az ájulás határán voltam. Kivert a víz, majd hirtelen fázni kezdtem. Ekkor meghallottam, hogy valaki a nevem mondja.

Bementem, és leültettek egy fogorvosi székbe. Kinéztem az ablakon, és a fény teljesen beterítettem az elmém. Éreztem, hogy nincs tovább… el fogok ájulni. Próbáltam szólni, de arra már nem volt elég erőm.

A következő emlékem, hogy szinte teljesen fejjel lefelé ülök a székben, és a doktor úr szólítgat. Magamhoz tértem, és kis várakozás után nekikezdett a nem túl kellemes procedúrának. Mivel a fogam nem lehetett kihúzni, ezért több darabba roppantotta, majd úgy szedte ki azokat. Leírhatatlan volt az egész, de túléltem.

Hazafelé menet a buszon még ráhoztam az ellenőrre a frászt, ahogy kapucnival a fejemen, sápadt arccal, szétrepedt alsó ajakkal, melyre rászáradt a vér, és feldagadt arccal ránéztem.

Szóval ez a történet jutott az eszembe, és minden porcikám ellenkezett, hogy belemenjek, de jól tudtam, hogy muszáj. A doktornő érvei elég meggyőzőek voltak.

Az egy hét gyorsan elszállt, és eljött a szerda a foghúzás ideje. Időközben megnyugodtam, és minden félelem nélkül mentem el a rendelőbe. Mindössze egy ötvenes hölgy volt előttem. Bementem a „kötelező” érzéstelenítésre, majd a folyosón vártam. A hölgy közben panaszkodott nekem, hogy talán nem volt hatásos az injekció, mert nem érezz zsibbadást. Ekkor feltűnt, hogy még én sem érzek, de csak néhány perce kaptam.

A hölgy bement, és – bár nem néztem az órám – nagyjából tíz perc múlva már végzett is. Ez jó előjel volt számomra. Behívtak. Mentem is lelkesen, de bent már kezdett alábbhagyni a magabiztosságom. Tudtam, hogy nincs már visszaút, de megfordult a fejemben, hogy jobb lett volna el se jönni.

A doktornő nekilátott, hogy megszabadítson az egészségtelen fogamtól, de – miért is ne? – nem ment zökkenőmentesen a dolog. Egy darab kitört, de nem éreztem fájdalmat. Akkor még úgy gondoltam, hogy menni fog ez. Ám ekkor jött a kemény dió. Közölte velem a hölgy, hogy nem lesz könnyű menet, és ha neki nem sikerül kiszednie, akkor el kell mennem a szájsebészetre. Na ez volt a hab a tortán. Jól tudtam, hogy bármit, csak a szájsebészetet ne. Ránéztem a doktornőre, aki határozottan mondta, hogy képes kiszedni, ha hagyom, és nem ellenkezek. Ellenkezett vele a fene. Én csak azt szerettem volna, ha megszabadulok a fogtól, ha már ott vagyok.

Ismét nekilátott, és több percnyi küszködés után nem jutott előrébb, miközben nekem szépen roppant el kis darabokban a fogam. Éreztem, amint apró szilánkok pattognak a számban. Majd előkerült egy kis fűrészféleség – nem láttam csak hallottam -, amivel próbált könnyíteni a saját helyzetén, de a fogam megmakacsolta magát. Ekkor egy kalapáccsal – nem tudom mi az eszköz neve – elkezdett valamit püfölni, mint favágás közben az éket szoktuk, és akkor azt hittem, hogy az egész fejem beszakad. Ezt háromszor megismételte: Fűrész, kalapács, fűrész, kalapács, de még mindig sikertelenül. Az asszisztens hölgynek időközben leesett a vérnyomása, amin én – minden fájdalom ellenére – jót derültem. Meg is jegyezte nekem, hogy majd ő helyettem is rosszul lesz. Úgy gondoltam ez elfogadható, de én egy percig sem éreztem magam rosszul. Mindössze néha belenyilallt a fájdalom az ínyembe.

Nagyjából félórányi küzdelem után sikerült kiszedni az egyik gyökeret. Igen, az egyiket. Amikor meglátta a doktornő teljesen elsápadt. Nagyjából egy centiméteres gyökér volt. Mondta nekem, hogy ne hanyagoljam el a fogam, mert nagyon erős a csontozatom, és ez kínszenvedés nekem is és a fogorvosnak is. Kis pihenőt kellett tartani, de én próbáltam hajtani a hölgyet, hogy jelen pillanat szinte teljesen immúnis vagyok a fájdalomra, ezért addig nincs pihenő, ameddig kint nincs, aminek kint kell lennie. A válasz rövid és tömör volt:

- Maga öblögessen!

Nem volt mit tenni, én öblögettem. Szerencsére a fogmaradék ezután már könnyen kijött, de az már fájt is rendesen. Végezetül a doktornő közölte, hogy reméli nem lyukadt át az arcüregem. Na ez nem volt valami biztató. Odalépett hozzám, befogta az orrom, és mondta, hogy fújjam. Én fújtam, de nem volt elég neki. Mire félrecsaptam a kezét, és minden erőmet beleadva fújtam, miközben ő a tátongó sebet nézte.

- Rendben van! Nem szakadt át – mondta.

Ismét öblögettem, öblögettem és öblögettem. Majd felálltam, de a doktornő visszatartott, mert össze kell varrni a sebet. Túl nagy. Nem igazán örültem a hírnek, de nem volt mit tenni. Néhány apró öltés, amit nem is igazán éreztem, és készen is voltunk.

Nagy megkönnyebbülésemre estig nem is fájt a fogam helye. Talán addig kitartott az érzéstelenítő. Ezért estére vettem még be egy fájdalomcsillapítót, de a későbbiekben már nem volt rá szükségem.

Dale Avery: A renegát

Nagyjából négy napja valahol olvastam egy kritikát Dale Avery: A renegát írásáról. A regény - a szerepjátékosok által jól ismert -  Yneven játszódik, azon belül is Taba el Ibarában. Pyaron szerinti 3690-ben. Ennek a dátumnak nagyon fontos jelentősége van. Aki ismeri Ynev történelmét, már minden bizonnyal tudja.

A történet három fejvadászról szól, egy kráni és két pyarroni. A már háromszáz éves kráni fejvadász egy minden körülmény között higgadt harcos, aki nem szeret ölni, de ha a szükség úgy hozza, akkor gondolkodás nélkül végez azokkal, akik a küldetésének sikerességének az útjában állnak. Mindent alárendel kötelességtudatának, de mégis elgondolkodik cselekedetei helyességén. A két pyarroni fejvadász női karakter. Már évek óta dolgoznak együtt, annak ellenére, hogy szinte egymásnak ellentétei. Az már alapnak számít, hogy csodálatosan szépek, de bárkit megölnek, aki az útjukba kerül.

A történet röviden annyi, hogy a pyarroni és kráni titkosszolgálat is a sivatagba küldi ügynökeit, mert sejtik, hogy valami nagy dolog van készülőben. Mivel Taba el Ibara alapvetően kráni befolyás alatt áll, ezért a messor két okból kifolyólag megy a sivatagi városba. Az első, hogy felkészüljenek a Tersius érkezésére, és képezze az emír elit katonáit a Fekete Skorpiókat. Természetesen a két ősi ellenség fejvadászai nem férnek meg egymás mellett békében, de idővel rá kell ébredniük, hogy sokkal több forog itt kockán, mint eleinte gondolták: Az amundok istensége arra készül, hogy testet öltsön, és elhozza Ynevre a pusztulást.

A történet eseménydús és fordulatos. Egyetlen percig sem hagyja unatkozni az olvasót, és kiválóan mutatja be az olvasónak a Manifesztációs háború előzményeit. Mindemellett, aki nem jártas a Magus világában, annak okozhat kellemetlen perceket a regény, mert az író úgy ír, mintha mindenki tisztában lenne a különböző kifejezések jelentésével. Ennek kiküszöbölésére a könyv végén találhatunk egy függeléket, ahol néhány alapvető dologról információt kaphatunk, de szerintem elég zavaró, ha az olvasónak folyton a könyv végén kell keresnie egy számára ismeretlen kifejezésnek a magyarázatát.

Mindentől függetlenül tudom ajánlani ezt a regényt mindenkinek, aki szereti a Magus történeteket, a fantasy könyveket, és a pörgős, eseményekkel teli regényeket!

A Hold átka

Ez a versem megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat IV. évfolyam 2. számában

                 

A Hold átka

Ezüst átkot szór a telihold a tájra,
Feltörik a pecsét, melyben lelke

Elzárva él, s most a vér átka

Vérszomjjá válva kel életre benne.

Űzi az ősi vágy, mi tagadhatatlan,

Keresi áldozatát, hogy csillapítsa

Éhségét, mely hajthatatlan

Vágyat nincs mi megállítsa.

Majd lecsap az átkos sötétben.

Nem menekülhet áldozata, kit űz,

Mert nem ember már, kinek bőrében
Vérszomjjá lobban a  tűz.

2012.02.07.