Mielőtt belevágok a témámba, teszek egy kis visszatekintőt az én gyermekkoromba, hiszen "Mindenki magából indul ki". Emlékszem, sosem vett be az irodalom, legalább is, ami a kötelező olvasmányokat illeti. Az első, ami valóban felkeltette az érdeklődésem, az Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye volt. Jól emlékszem, hogy beteg voltam, és otthon kellett maradnom, sőt az ágyamból sem kelhettem ki. Így vettem kezembe az imént említett regényt, és majdnem egy nekifutásra el is olvastam, mert annyira megfogott. Aznap nem fejeztem ugyan be, de másnap már igen. Azóta már nem is emlékszem, hány alkalommal olvastam el. Arra viszont pontosan emlékszem, hogy ez volt az egyetlen kötelező olvasmány, amely valóban érdekelt. Valahogy egyikben sem leltem önmagamra, így az olvasás sem vált a mindennapi hétköznapok részévé. Apumnak voltam még próbálkozásai olyan regényekkel, amelyek akkoriban érdekelhettek, de valahogy az sem jött igazán össze. Ez így is maradt jó sokáig!
Gimnazista voltam már, amikor az egyik osztálytársam ajánlotta a filyelmembe J. R. R. Tolkien A gyűrűk ura című regényét. Nem igazán tudta felkelteni az érdeklődésem, még azután sem, hogy beleolvastam. Viszont, Viktor nem hagyta annyiban, és mondta, ha túl leszek az első száz oldalon, akkor már kicsit jobban beindul az egész, csak tartsak ki. Azóta is üldözi a hálám, mert nem hagyta annyiban. Kitartott valami mellett, ami végül célba is ért. A gyűrű szövetségét megközelítőleg egy két alatt olvastam el, A két torony és A király visszatér már együttesen volt két hét. Teljesen magával ragadott Tolkien világa, és azóta már elmondhatom, hogy az az időszak indított el bennem valamit, aminek köszönhetően nem sokkal később én is eldöntöttem, írni fogok. De az még kicsit odébb van.
Tolkien után Robert E. Howard Conan törénetei ragadtak magukkal, ahogy H. P. Lovecraft horror írásai is. Ezek mellett főleg Lesli L. Lawrence regényei olvastam, mert apumnak ő volt a kedvence, ezért minden egyes Karácsonykor az aktuálisan megjelent Lawrence regényt vásároltam meg neki, amit utána én is elolvastam, így ezáltam magamat is megajándékoztam. Ez a karácsonyi könyvajándékozás hagyománnyá vált nálam egészen apum 2013-as elvesztéséig. Azóta nem ajándékoztam senkinek sem könyvet, de nem tudom megmondani, miért. Talán azért, mert nem tudom, kit mi érdekel? Talán azért, mert nem tudom, egyáltalán örülne-e egy könyvnek? Nincs rá kézzelfogható magyarázatom.
Mégis úgy gondolom, a könyv az egyik legjobb ajándék, és ez nem csak karácsonyra igaz. A törénetek egy kicsit kiragadnak a szokásos hétköznapokból, elrepítve egy másik világba, egy másik helyre, más, addig ismeretlen, vagy éppen visszatérő karakterekhez. Számomra nem csak olvasás jelenti ezt, hanem az írás is, de az majd egy másik történet lesz. Viszont úgy érzem, az olvasás öröme mára már szinte teljesen elveszett. Természetesen itt is akadnak kivételek, de én most azt teszem, amit egyébként nem lenne szabad: általánosítok.
Egy könyv nem lehet lukszus. Egy könyv, mégha sok esetben, drágának is tűnik, még mindig egyike az olcsóbb és maradandó szórakoztatásnak. Hiszen nem csak egyszer lehet elolvasni. Bármikor elő lehet ismét venne, így azok sokkal időtálóbban, mint más. Arról nem is beszélve, hogy az író szemén keresztül éljük meg az eseményeket. Nem kell egyetértenünk a döntésekkel, nem kell minden egyes pillanatot szeretnünk, de sokkal mélyebben belénk ég, mint egy film. Számomra a fentebb említett A gyűrűk ura az egyik legjobb példa erre. Természetesen rajongok a trillógiáért is, de van több olyan részlet is, amit hiányolok a mozgóképes változatból, ami így is elég monumentálisra sikeredett, mégsem fért bele sok minden, ami a regényekbe bizony gond nélkül, és azok az apró részletek is hozzájárultak a történet végkimeneteléhez.
Számomra adja magát a kérdés: Mostanság is szokás még könyvet adni ajándékba? Legyen szó a Karácsonyról, vagy bármely más eseményről.
