Büszkeséggel eltöltve

Nagyon fiatal voltam, amikor először rászántam magam, hogy írok egy verset. Nem azért, mert úgy gondoltam, hogy sikerül, hanem azért, mert addig először nem tudtam valakinek kifejezni az érzéseimet. Ennek már tizenegy éve. Azóta számtalan verset írtam, de sosem gondoltam arra, hogy ezt megmutassam másoknak is.
 Középiskolában megismerkedtem a szerepjátékokkal, és éveken keresztül játszottam egy kreált karakterrel, egy kitalált világban. Engem már akkor is jobban érdekelt, hogy én mesélhessek. Szívesebben találtam ki történeteket, kreáltam karaktereket, és vezettem a többi játékost a képzelet útján.   

 Ahogy idősödtem, és kicsit komolyodtam is elkezdtek érdekelni a könyvek. Főleg J. R. R. Tolkien világa ragadott magával. Ekkor kitaláltam, hogy én is megpróbálok írni, de sosem volt hozzá elég kitartásom. Lassan gyarapodott a kis regény, de nem értem mind a mai napig a végére.

 Jó két évvel ezelőtt néhány barátom unszolására elkezdtem novellákat írni. Eleinte csak nekik írtam, hogy szórakoztassam őket. Ők lelkesek voltak, aminek köszönhetően én is. Egy idő után rájöttem, hogy van hova fejlődnöm, mind helyesírásilag, mind pedig, mint író. Ezért idén már nem az volt a lényeg, hogy minél többet írjak, hanem sokkal inkább a nyelvi helyesség, a kidolgozottság, és az élmények javítása.

 Be kell vallanom, hogy nem volt könnyű dolgom. Sokat olvastam az interneten, hogy talán találok olyan dolgokat, amiknek köszönhetően fejlődhetek. Regisztráltam különböző honlapokra, ahol az amatőr írók megoszthatják a műveiket a nagyvilággal, és a tapasztaltabb szerkesztők pedig kielemzik az írásaikat. Sajnos hiába vártam, hogy valaki elemezzen, és segítsen a "helyes útra terelni". Igazából nem kaptam semmilyen segítséget. Végül egy hölgy leírta nekem az egyik novellámban vétett hibáimat, aminek köszönhetően sikerült egy sokkal élvezetesebb írást létrehozni. Ezután minden írásomat lektorált, és neki köszönhetően én is nagyon sokat fejlődtem, mert elmagyarázta a hibáimat, amikre ezután sokkal jobban odafigyeltem.

 Ekkor már bátrabban nézegettem a pályázatokat, hogy láthassam mire is vagyok képes. Végül augusztusban jelentkeztem a HoldfényCon által kiírt pályázatra, ahol a "Csata a ködben" című novellám bekerült a legjobb közé. Végül nem lett dobogós, de így is nagyon büszke vagyok az eredményre.

 Ezután ugyancsak augusztusban egy nagy meglepetés ért. A Share Your Art szerkesztői elindították az Árcc folyóiratot, és megkerestek, hogy a "Végtelen út" című novellám lenne a szeptemberi számban a hónap novellája, ha én is beleegyezek. A mű közlése mellett egy rövid interjú és egy kis értékelés is olvasható lenne. Én hatalmas megtiszteltetésnek éreztem, és örültem, mert ez egyfajta elismerés, ami számomra azt jelenti, hogy mások szerint is jó, amit csinálok. Ezek mellett pedig - ha ez nem lett volna elég - az "Özönvíz" című versem is bekerült az Árcc folyóirat szeptemberi számába.

Úgy gondolom, hogy egy amatőr írónak vagy költőnek nem is kell ezeknél sokkal nagyobb elismerés. Én nem azért írok, hogy díjakat vagy pályázatokat nyerjek. Hanem azért, hogy az írásaimmal az embereket szórakoztassam, mert, ha nekik tetszik, amit én csinálok, akkor úgy érzem, hogy hasznos tagja vagyok az emberiségnek. Mindezek mellet mégis nagyon jól esnek a pozitív visszajelzésék, a kritikák és az elismerések. Ezek azok, amik éreztetik velem, hogy van értelme annak, amit csinálok, és ha nem is vagyok még jó, de haladok egy úton, ami most úgy tűnik, hogy az én sárga köves utam.