Lassú, monoton ütemben tekerem a biciklimet, miközben a csillagokat kémlelem a felhőtlen égbolton, ahol a telihold ragyogása szinte magával ragad. Mégsem tudom átadni magam eme csodának, mert elmémben a múlt, jelen és jövő szövevényes gondolatai pusztító örvényként kavarognak, hogy olykor kiköpjön egy képet vagy a felszínre hozzon egy érzést, amely a bizonytalanság tűhegyes karmával mar bele a lelkem megfoghatatlan szellemébe, hogy megfertőzze tisztaságát, mely így kihat az érzéseimre, és mint egy sötét vászonra megálmodott rémalak úgy ránt a feneketlen mélységbe, ahol a fénytelen kitapinthatatlanság én magam vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése