A hónapok gyorsan elszálltak, mint múló pillanatok, de a hiány nem csillapodott. Ma már csak a fényképekről mosolyog vissza rám, s talán ott ahová került még lát engem, de már nem hallhatom és nem láthatom. Nem telik el nap, hogy ne jutna eszembe, s olyankor a szívem összeszorul de már képes vagyok eluralkodni a feltámadó érzéseken. Csak most, mikor már nincs velem, döbbentem rá, hogy nem tudtam neki meghálálni, hogy felnevelt és olyan emberré váltam, aki most vagyok. A legrosszabb, mégis az, hogy már soha nem is fogom tudni megköszönni neki...
