2013. március 24., vasárnap

Elmei szösszenetek 8.

Az élet nagy dolgai mind az emberekben zajlanak. Érzések, vágyak, álmok és ábrándok, amelyek vezetnek minket életünk során, és az emberek a múltbéli cselekedeteinkből levont következmények összességeként tekintenek ránk. Manapság elfelejtetünk élni. Álmokat és elképzeléseket hajszolunk egy életen át, hogy a végén elmondhassuk; Néhány dolgot sikerrel teljesítettünk! De valóban ez lenne az élet rendje? Nem mondhatom meg a választ. Én is a bennem zajló események láncreakciójának vagyok az áldozata, de mégis hiszem, hogy a sorsom a saját kezemben van. Én döntöm el, milyen legyen a jövőm, s az élet az, amely akadályokat gördít elém.

2013. március 16., szombat

Elmei szösszenetek 7.

A szobámban néma csend honol, miközben hallgatom az esőcseppek dallamát a nappali ablakán. A szürkeség csendben kopogtat az ajtómon, s akaratom ellenére, lassan kiszorítja a halovány fényt az ablaktalan falak sújtotta szobából. Én csak ülök és figyelek, miközben a gondolatok aranyló villámként cikáznak valahol az elmémben és egy-egy emlékkép elevenedik fel előttem, mint valami fénykép, de ugyanolyan gyorsan el is tűnik a semmibe...

Elmei szösszenetek 6.

 Egyik pillanatban ragyog, mint a nyári napsugár, majd hirtelen hűvössé válik, mint a friss zivatar, de eszmélni sincs időm, mert alaktalan bestiaként csattannak szavai, hogy a hirtelen támadt kedvessége zavarba ejtő módon bizonytalanítson el. Mégis minden alakja, minden váltása egy olyan személyiséggé formálják, amely valahogy elbűvöl engem.

Elmei szösszenetek 5.

Mit jelent itthon lenni? Teszem fel magamban a kérdést minden egyes nap, de eddig nem leltem meg a választ. Rettegve jöttem, mert fájó érzések ébredtek fel bennem, mint elnyomott emlékek, amelyeket a legfontosabb ember elvesztése miatt érzek még mindig. Mégis jó érzés is kerülgetett és számtalan kérdés, amelyekre buzgón kerestem és keresem a válaszokat, mind magamban, mind a körülöttem lévő világban. Mit jelent itthon lenni? Lassan körvonalazódik a válasz, de a sötétség végén nem biztos, hogy a fény vár...

Elmei szösszenetek 4.

Péntek reggel hatóra. Kinyitottam a szobám ajtaját, hogy egy kis fényt csempésszek az ablaktalan falak sújtotta sötétségbe, de szomorúan vettem észre, hogy kint az eső és a féktelen szürkeség az úr. A kerítésen egy feketerigót pillantottam meg, amint összekuporodva hagyja, hogy megtisztítsák az esőcseppek, miközben apró, narancssárga csőre egy kis vidámságot lehelt az egyébként színtelen és egyhangú tájképbe. Én továbbra is álmos tekintettel nézek ki az ablakon és a mozdulatlan tájkép hirtelen életre kelt, mert a szél lágy táncra hívta a csupasz fákat, amelyek kissé esetlenül, de engedelmeskedtek a láthatatlan erőnek. A távolban házak sorakoznak egymás mellett rendezetten, de az utcák üresek. Alszik még a város.

2013. március 15., péntek

Ezúton szeretném minden kedves olvasómnak felhívni a figyelmét, hogy nem tűntem el, de az az angliai munkásságom alatt a másik blogomat írom, ahol beszámolok a kinti életem apró szösszenetiről.

A honlap ITT vagy a Facebook oldalamon érhető el.