2013. július 22., hétfő

Ideiglenes változás

Mivel a Facebook tiltotta a ".ucoz.hu" megosztását és az oldalt még nem helyeztem át a saját tárhelyemre, ezért határozatlan ideig ide fogom bemásolni a hivatalos oldalamra feltöltött anyagokat. Innen egy link segítségével el lehet jutni a kívánt tartalomhoz.

Egy megbomlott elme utolsó szavai

Ez a versem megjelent a Lidércfény AKF. VII. évfolyam 7. számában

Egy megbomlott elme utolsó szavai

Lassan érkezett a sötétség, mint napnyugta egy kellemes délután után.
Úgy fertőzte meg lelkem és szipolyozott ki, mint vérszomjas piócák,
Melyek az életérzés helyett csak keserűség hamvát hagyják, s oly bután
Viselkedtem, mert nem láttam túl a ködön, melyet átokként belém oltották.

Összecsaptak a hullámok, s lerántottak a mélybe, hogy ott temessenek el.
S most csak lebegek a sötétségben. Az érzések kusza fájdalmával,
Melyek váltják egymást eme bizonytalanságban, de hívnak, hogy talpra fel!
Mégsem hiszem, lenne elég erőm, csakis a testem örök halálával.

A tehetetlenség égető érzése és a szívem vadul lüktető dallamtalan dallama,
Most csak erősítik a mérget, hogy terjedjen bennem, mint egy átok,
Mely csakis arra hivatott, hogy elsorvasszon az halál, hogy így legyen hatalma
Felettem, s a végtelen kín tengerén vegye el puszta létem, de még várok.

Nem nyújtom már kezem, mert nem várok én sem segítséget senkitől.
Ha azt akarja a sors, akkor ragadjon magával, én az övé leszek.
Talán megbomlott elme szavai látnak napvilágot, mert sosem voltam hívő,
De ki ismer, tudja milyen ember voltam, s mi az, mit leteszek.

Elfogyni látszik már a végtelennek tűnő erőm, nincs bennem már a küzdőszellem.
A fekete hatalom átkot ül, mely féktelen szenvedéssel bír és elnyel,
Feladni kényszerülök eme reménytelen csatát, melyre felkészületlenül érkeztem.
Csak ez marad utánam és a múlt, nem nagy tettek, csak a fájdalomba temetnek.

2013.07.22.