2012. június 14., csütörtök

Farkas Péter emlékére

Évekkel ezelőtt megismerkedtem egy emberrel, méghozzá egy online játékon keresztül. Mint kiderült, nem vagyunk szomszédok, de skype-on keresztül folyamatosan beszélgettünk szinte minden nap. Volt, hogy csak néhány percet, de akár órákat is, miközben együtt játszottunk különböző online játékokon. Én is és ő is szervezett be barátokat, hogy egy kisebb, de szoros közösséget alkotva érjük el céljainkat. Az biztos, hogy ő különleges ember volt, mert az elmúlt években rajta kívül egyetlen ilyen embert sem ismertem meg.

Ez alatt a néhány év alatt nem sokszor, de találkoztunk egymással. Hol én mentem hozzájuk, hol ők jöttek le hozzám. A mai napon van a születésnapom és felmentem a facebook oldalra, ahol a számos köszöntő mellett a baloldali képet pillantottam meg.

Peti szívinfarktust kapott néhány héttel ezelőtt. Kórházba kerül és onnan többé már nem jött ki, mert a tegnapi napon eltávozott közölünk.

Ezt számomra leírni is hihetetlenül nehéz, mert hiába a nagy távolság és hiába az a néhány találkozás, korkülönbség, de az egyik legjobb barátom volt. Számtalanszor elolvasta, amit írtam és kritizálta, ha úgy gondolta, szerinte nem jó. Olyannyira is megtetszett neki is az írás, hogy több novellát is írt, melyeket elküldött nekem, majd megosztotta az interneten. Ha én készültem egy pályázatra, akkor ő is kedvet kapott és próbára tette magát. Többször is összevesztünk, mert ő is akaratos ember volt, és ha nem stimmelt az elképzelésünk, akkor abból jó kis viták kerekedtek, de szerencsére sosem maradt harag utánuk. Most éppen arra készültünk, hogy eljönnek hozzám a családdal és a születésnapom alkalmában ő főz nekem valamit bográcsban, mert azt tudni kell, hogy szakács volt. Méghozzá jó szakács. Többször is osztott meg velem különféle recepteket.

Most mély ürességet érzek, mert elveszítettem valakit, aki már az éltem része volt, egy embert, aki megosztotta velem a véleményét, gondolatai, egy barátot, aki meghallgatott, akire lehetett számítani. A mai napig folyamatosan visszavártam, és minden egyes alkalommal, amikor megpillantottam a nevét, hogy bejelentkezett skype-ra felcsillant a reménysugár, hogy talán kiengedték a kórházból, talán ő az végre, de sajnos ez már nem fog megtörténni.

Úgy gondolom egy jó barátság kortól, távolságtól, nemtől független. Egyszerűen csak őszinte és egy életen át tart! Nyugodj békében, Peti!

2012. június 13., szerda

Most csak a háttérben...

Bátran kijelenthetem, hogy rettenetesen rohan az idő. Az április és a május úgy eltelt fölöttem, hogy észre sem vettem. Nos... az elmúlt hetekben teljesen megszűntem létezni, mármint a virtuális világban. Ennek az egyetlen oka, hogy elég sokat dolgozom, ezért nem jut időm az írásra. Pontosabban sokkal kevesebb időm van rá, de immár nem novellákon dolgozgatom, hanem "A halál tánca" c. regényemet javítom és bővítem.

Mára úgy néz ki, hogy minden eddigi elképzelésem eltűnik a regénnyel kapcsolatban és egy sokkal összetettebb, több szálon futó történet lesz belőle. Corsek mellett megjelent számos új szereplő, akik jelenleg teljesen függetlenek a silasi harcostól, és a küszöbön áll egy nagy háború is. Persze ez eddig bármelyik másik fantasy történetnek is megfelelne, de szerencsére én nem álltam meg ennyinél. Nem szeretném előre elmondani, hogy milyen turpisságokkal készülök, de azt igen, hogy célom már nem csak egy történet leírása, hanem az is, hogy az általam elképzelt, megteremtett világot, Radagast bemutassam azoknak, akik egyszer majd elolvassák a regényem.

Ami a lényeg, hogy valóban csendben vagyok és nem teszek közzé új alkotásokat, de amikor az időm engedi írok, és remélem, hogy néhány hónap múlva már el is készülök a történetemmel. Az biztos, hogy szeptemberig igen kevés időm lesz.

További kellemes napot mindenkinek!

2012. április 17., kedd

Tisztító esőcseppek



Leültem a fotelba, amely az íróasztalom előtt áll és kinéztem az ablakon. A kinti szürkeség úgy elhatalmasodott rajtam, mintha magába akarna szippantani a feneketlen sötétségbe, ahol a magánnyal átitatott falak komoran telepednek a lelkemre, ameddig a testemet el nem hagyja az élet. Hallom, amint az esőcseppek dallamtalanul hullnak a tetőre, miközben a meggyfák ágai engedelmesen lengedeznek a hűvös szélben. Szemem előtt képek jelennek meg és tűnnek el valahol az elmémben az emlékek kavargó tengerén, végül egy arc körvonalazódik ki lassan előttem és taszítja maga mögé az összes többi gondolatom, hogy teret adjon egy keserű érzésnek, amely a hiány és a tehetetlenség egyvelegeként átjárja minden egyes porcikám. Érzem, amint szívem összeszorul, mintha satuba fogták volna és a látásom kissé elmosódik, amikor egy könnycsepp gördül végig az arcomon, mert a testem már nem bírja magában tartani az érzést, amely lassan felemészt, de egy könnycsepp formájában kiszabadul az érzelem, hogy valamelyest enyhítsen a fájdalmon.
Mikor oldalra nézek, egy fényképről egy arc mosolyog vissza rám, melynek a hátoldalán egy üzenet rejlik: „Emlékeink emlékére.” Ismét magába ragad a sötétség és bejárom a lelkem minden bugyrát, amelyben elraktároztam az elmúlt évek keserűségét, remélve, hogy soha többet nem kerülnek a felszínre, de most a gondosan felépített fal meghasadt és félek, ha leomlik, akkor már nem leszek képes erőt venni magamon és az átok elszabadul, hogy életre kellhessen a szívem tajtékzó fájdalma.
Lassan felállok és az ajtó felé veszem az irányt, amely most távolinak és elérhetetlennek tűnik. A testem megremeg és az erőtlenség úgy uralkodik el rajtam, mintha csak az lenne a dolga, hogy az ágyba döntsön és az emlékek tengerébe taszítson, hogy ott az álomvilágban felemésszen a gyötrő kín, de nem hagyom magam. Egy pillanatig nem tudom eldönteni, hogy ébren vagyok, vagy csak álmodom. Megragadom a kilincset és az új világ kitárul előttem, mint egy menedék, ahol talán végre megszabadulok minden érzéstől és egyetlen percig a nyugalom mezejére léphetek, hogy magam mögött hagyjak mindent, ami elől most menekülök. Végül kilépek az ajtón a valóságba és bőrömön érzem a finom esőcseppeket, ahogy rám hullnak és lemossák a lelkem fájdalmát. Felszabadul bennem a végtelennek tűnő fájdalom és az esőcseppekkel keveredve a könnyek tisztán patakoznak végig az arcomon és hoznak megkönnyebbülést számomra.
Úgy érzem, mintha egy világ fájdalma telepedne a lelkemre, pedig ez nem más, mint egy érzéseit elnyomó férfi valós énje, amikor az érzések kerülnek a felszínre és a fájdalom karmában vergődve keresi a kiutat, holott jól tudja, hogy innen nincs menekvés, mert az idő sem segít feledni, kit a szíve kiválasztott, de meg nem kaphatott.
A beteljesületlenség béklyója talán örökre nyomot hagy bennem és a lassan foszló remény árnyékában élem le életem, hogy mindig emlékezzek majd arra, hogy milyen is az igazi fájdalom.

2012. április 16., hétfő

Gyötrelem

Hétfő délelőtt van. Alig félórája keltem fel, megittam a forró kávém és leültem a laptop elé, hogy megnézzem a tegnapi meccsek végeredményét, mert a munka miatt lemaradtam mindenről, de olyan üresség jár át, amelyet nem is tudok szavakba önteni. Jól tudom mi ez és azt is, hogy miért van, mert nagyon ritkán, de rám tör ez az elemi erejű gyötrelem és kiírt belőlem minden más érzést, hogy végül a végtelen üresség átka béklyózza meg a szívem és a lelkem egyaránt.
Ki vagyok én? Egy ember, aki azt hiszi magáról, hogy képes érzelmek nélkül élni és nem kell neki komoly párkapcsolat, mert jelenleg a munka és a pénz hajszolása mindenek felett áll. Tudom, sokan vannak ezzel hasonlóan, de az én életemben öt évvel ezelőtt történt valami, ami megváltoztatott. Találkoztam valakivel, aki az első pillanatban rabul ejtett. Gyönyörű gesztenyebarna szemével, ha rám nézett, úgy éreztem, mintha a lelkembe látna, és nem voltam képes előtte leplezni hirtelen támadt érzéseimet. Az a tekintete, az a szempár azóta is minden alkalommal megigéz, újra meg újra rabul ejt, én pedig nem tudok és nem is akarok tenni ellene semmit, mert életem legszebb perceit élem át. A mosolya pedig maga volt az isteni megtestesülés, ha rám nevetett, akkor világ nevetett vissza rá. Úgy gondoltam, hogy egykor az emberek ilyennek láthatták az isteni Aphroditét, mint én őt, a titokzatos lányt, aki egy szempillantás alatt képes volt elcsavarni a fejem, minden szó, minden cselekedet nélkül.
Akkor kapcsolatban volt és én legyek bármilyen szemét alak is ezt az egyet tiszteletben tartottam akkor is és most is.
Sajnos csak ritkán találkoztunk, de olyankor mindig hevesen lüktetett a szívem, a torkomban gombóc keletkezett és a lábaim remegő tánca egy igazi sztepptáncost is alázatra kényszerítettek volna, ugyanakkor végtelen öröm és boldogság járt át, mert újra láthattam és hallhattam.
Majd jött a nyár és az a bizonyos este, amikor megláttam őt egy pultnál egymaga. A szívem minden eddiginél hevesebben vert, a torkomban a gombóc is a duplájára nőt és csak azért nem remegett úgy a lábam, hogy még menni tudtam, mert már túl voltam már néhány sörön és röviditalon. Odamentem és beszélgettünk, majd gyorsan kiderült, hogy szakítottak a barátjával és bennem felcsillant a reménysugár, ami új erőt adott. Nagyon szép és emlékekkel teli éjszakát töltöttünk el. Jót szórakoztunk és azóta is van egy közös dalunk, amit ha meghallunk, akkor egymás eszébe jutunk. Ezután találkoztunk még néhányszor és eltöltöttünk egymással egy csodálatos estét, amikor is nem csináltunk semmi mást, csak egy padon ülve lágy, szenvedélyes csókot leheltünk egymás nyakára, miközben éreztük, ahogy a másikon végigszalad a hideg és beleborzong, amikor az ajkak az érzékeny pontra érnek és lüktető érzésként áramlott a testünkben a vágy. Végül úgy öleltük egymást, mintha azt szerettük volna, hogy az a pillanat maradjon meg örökké és ne múljon el.
Sajnos már akkor tudtam, hogy ez túl szép, hogy igaz legyen, de a hirtelen jött boldogság elvakított és nem hagyta, hogy az eszem feltárja az igazságot. Egy szerelem nem múlik el nyom nélkül. Így volt ez az ő esetében is és azt hiszem természetes, hogy nem velem szeretett volna lenni, hanem szíve egykori választottjához ment vissza. A sok szép év, a sok közös emlék erősebb kötelék, mint egy újonnan jött boldogság, ami kitudja, hogy mit tartogatott volna számára.
Ezután teltek a hónapok és én sem nagyon hallottam felőle, de a keletkezett űr hosszan velem maradt. Majd belevetettem magam a nyár izzó valóságába, ahol a fülledt erotika úgy szippantott be, hogy szinte eszmélni sem tudtam. Ismét csak a munkáról és az élvezetről szólt az életem. Majd jött az a bizonyos nyári éjszaka, amikor ismét megpillantottam őt. Olyan volt, mint a sivatagban vergődő és a szomjhalál küszöbén álló ember látomása. Én is azt hittem, hogy csak egy jelenés, amely a mélyen bennem rejtőző, de elmúlni nem akaró érzés vetített elém, de rá kellett döbbennem, hogy Ő maga volt a valóság. Ott állt néhány méterre tőlem és beszélgetett valakivel. A lábaim a földbe gyökereztek és kivert a víz, ahogy a szívem heves vágtába kezdett. Nem tudtam mitévő legyek, mert a szív és az ész egymásnak feszültek. Jó volt annyi hónap után újra látni, de féltem, hogy ismét azok az érzések kerülnek a felszínre és a végén megint ottmaradok összetörve, üresen. Természetesen nem az eszem győzött.
Azon a nyáron és azóta sem történt közöttünk semmi. Amikor találkozunk váltunk néhány szót egymással, majd továbbállunk, mind a ketten a saját életünkkel foglalkozunk. Egy-egy találkozást követ egy kis sms váltás, de semmi egyéb. Ám én, minden egyes találkozás után megvívom a saját harcom a szívemmel, amely nem nyugszik és sír, hogy végül ismét teret adjon az ürességnek.
Az elmúlt években ez nagyjából így ment. A remény minden egyes találkozáskor feltámadt hamvaiból, mint egy valóságos főnixmadár, majd ismét belezuhan a pokol legmélyebb bugyrába. Ez idő alatt megtanultam elfogadni, hogy nem én leszek az, aki őt boldoggá fogja tenni, hanem maradok egy egyszerű barát, akivel évente egy-két alkalommal találkozik és beszélget, akivel volt egy szép nyári emléke, de semmi több.
Hétvégén ismét találkoztam vele. Amikor a pultnál ültem és bejött a közös barátainkkal már tudtam, hogy ez az este számomra keservesen fog végződni, de azért a néhány óra örömért akkor is megéri. Végül mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogy eddig. Velem volt egész éjszaka, együtt szórakoztunk, de szinte csak testben volt ott. Egész végig egy másik srácot keresett és csakis utána epekedett. Amikor miatta könnyet is hullatott, akkor valami bennem is összeomlott. Még nem tudom, hogy mi, de éreztem, ahogy az arcán legördülő könnycseppekkel együtt bennem is megindult valami lefelé. Addig sosem láttam őt sírni és nem is szerettem volna, de ez is az élet egy újabb játéka velem és nem tudom, hogy mit leszek képes még elviselni.
Most csend van. Már elmúlt délelőtt tizenegy, de elég sötét van kint a borongós időjárás miatt, amely mintha belőlem fakadna és várná a tavaszi záport, amely lemossa fájdalmát, hogy utána ismét a napsütés melegítse fel a tájat. Egyre csak azon gondolkodom, hogy mit tehetnék? Mi az, amiért szinte bárki más csak én nem? Ezekre a kérdésekre azt hiszem, sosem kapom meg a választ. Már nem tudom, hogy mi lenne a jó. Sosem mondott semmit a velem kapcsolatos érzéseiről és talán ez a legrosszabb számomra. Az biztos, hogy az előttem álló napok borúsak lesznek, de a külvilágnak ezt nem szabad látnia. Elfojtom a bennem tomboló érzéseket és látszatra maradok ugyanaz, aki eddig is voltam. Majd lassan, ahogy múlnak a napok ismét az ész lesz az erősebb és megint felül tud kerekedni a szíven, hogy a vaspáncél ismét a helyére kerüljön. Azután pedig maradok egy olyan ember, aki nem hajszolja a szerelmet, mert tudom jól, hogy szeretni szerethetek, de igazán nem fogom tudni odaadni a szívem senkinek, csak neki, annak a lánynak, aki egy ártatlan tekintettel is képes a pislákoló parázsból egy elemi erejű tüzet szítani.

2012. április 8., vasárnap

Elmúlt március is

Elmúlt ismét egy hónap és nem mondhatom, hogy eseménytelenül telt volna. Március számomra a pályázatok hava volt. Szám szerint három pályázatra jelentkeztem, miközben elkezdtem írni a Pokoli Krónikák novellasorozatot és összeálltam egy amatőr írótársammal, hogy közösen írjunk egy fantasy regényt. Emellett nagy örömömre megkaptam a Sorsok Két Percben című novelláskötetet, melyben az én egyik írásom is olvasható. Ez csak néhány dolog a vészes gyorsasággal elmúló márciusi hónapomból. A jövő pedig egy hatalmas kérdőjel. Ugyanis most húsvét után belevetem magam a munkába, ami annyit jelent, hogy ezután heti hét napot fogok dolgozni. Nem lesz egyszerű, de mondhatjuk, hogy a kényszer nagy úr. Igyekszem továbbra is helytállni mindenhol, de előre nem tudhatom, miként fogok majd teljesíteni.

Kellemes Húsvéti Ünnepet Kívánok Mindenkinek!

2012. április 2., hétfő

Sorsok két percben






A mai napon kézhez kaptam a "Sorsok két percben" című közös novelláskötet, amely a Holnap Magazin gondozásában készült el. "A menekülés" c. novellám is helyet kapott ebben a 124 oldalas kis kötetben, amelynek nagyon örülök. A könyv megrendelhető a Holnap Magazin honlapján.

 Idézet a kötet hátoldaláról:

A hétköznapok sűrűségében néha elbizonytalanodunk:
Vajon valóban saját kezünkben van a sorsunk?
Vagy van valaki más, aki irányítja az életünket?
A kötet történeteiben szereplők sokszor okkal gondolkodhatnak el ezen.
Biztos recept nincsen arra, hogy hogyan kell boldogan és jól élni.
Dáné Tibor mégis próbálta mindezt egy gondolatban megfogalmazni:


„Születni, emberül élni, s megbékélt szívvel halni a legboldogabb sors.”

2012. március 20., kedd

Újabb jelentés...

Ez a kép Zolcsi barátom
egyik remekműve.
Köszönöm neki!
Az elmúlt időszakban kicsit felgyorsultak az események körülöttem. Mind a magánéletemben, mind az írásban. Egy pályázatra készítettem egy fantasy novellát, mely hol máshol játszódhatna, ha nem Radagas területén. Számomra ez már teljesen szokásosnak lehet mondani. Minden egyes novellámm, mely Radagason játszódik egyre jobban bemutatja azt a világot, melyet én álmodtam meg.

Múlt héten összeálltam egy ugyancsak amatőr íróval, akit Nimretilnek hívnak. Ő keresett fel engem, hogy lenne-e kedvem írni egy közös regényt. A kezdeményezés nagyon tetszett, mert én is elkezdtem egy barátommal közösen írni, de sajnos kicsit megakadt a dolog. Végül az ÍróPalánta fórumán megbeszéltük a részleteket, és belekezdtünk a közös írásba. Mind a ketten megírtuk saját első fejezetünket, amely - szerintem, és lehet, elfogult vagyok - fantasztikus lett. Mindkettőnknek elég erős kezdése van, ami nagyon jó. Bízok benne, hogy képesek vagyunk ebből a történetből egy igazán jó történetet kihozni.

Északnyugat-Radagas
A történet - közös megegyezés alapján - Radagason játszódik, és két városállam történetét mutatja be. Krodon az egykori királyság megbukott. Most azon van, hogy a visszaállítsa régi dicsőségét, de elsősorban meg kell védenie saját magát és területét a feltörekvő Yllerontól. Ylleron helytartója meg akarja szerezni Krodon területeit, és ezzel együtt az északi területek kereskedelmének az irányítását, mely még mindig Krodon királyának a kezében van. Szóval igazi hatalmi harc folyik a háttérben.
A történetünk ott kezdődik, hogy Ylleron helytartójának a fia eltűnt, és mindeni arra gondol, hogy Krodon keze van a dologban. Krodon természetesen tagad mindent. Az én szálam pontosan ezen a vonalon fut végig: Karaktereim kiszabadították Ylleron örökösét a fogságból, aki bosszút akar, és kész lerohanni Krodont, de a szereplőim el szeretnék kerülni, mert ők a békéért harcolnak. Pontosan azért szabadították ki az örököst, hogy elkerüljék a vérontást. Természetesen semmi sem megy könnyen, és a csapat tanácstalan. Eközben - itt jön Nimretil része - Krodon királya fejvadászokat küld az örökös után.  Élve kell a királynak vagy holtan az örökös? Sikerül megőrizni a békét? Mi lesz a csapat sorsa? Ez kiderül majd a történetből.

Ezek mellett, hogy valóban ne tudjak unatkozni, két novellát kell megírnom március végéig, mert találtam két érdekes pályázatot, melyeken szeretnék részt venni. Eközben mindig jön valami új ötlet, melyet egy-egy novellában megörökítek. Ilyen a legújabb Poltergeist címre hallgató novella is, melyet egy igaz történet ihletett meg, de sajnos nem sikerült túl jól. A héten végre visszakapom "A halál tánca" c. regényem javítását is, és belevethetem magam ismét a munkába.

Szóval nem telnek unalmasan a napjaim, aminek én kimondottam örülök. Végezetül ma is egy zenével zárom a soraimat, melyet Szabó Adának köszönhetek. Ugyanis az ő YouTube lejátszási listájáról szereztem. :)