🤖 Amikor a robotporszívó lett a házvezetőm

Ma is van nagyjából 10-15 percem egy kis szösszenetre, ezért is írom ezt most le. Van az a pont, amikor
az ember rájön, hogy egyszerre túl sok szerepet próbál játszani. Ezzel napi szinten szembesülnöm kell, hiszen nekem is van egy főállásom, egy mellékállásom, közben próbálom vezetni és fejleszteni a kis közös vállalkozásunkat, az ABBAjándékboltot, mellette ott a párom, két szuper gyerkőcöm, és a halak, akik néha már csak rezignáltan nézik, mikor jutok oda a vízcseréig.

Ha mindez nem lenne elég, próbálom befejezni a regényemet, miközben az egyéb történetek is folyamatosan kavarognak a fejemben, ja, és ezt a blogot is igyekszem életben tartani. Szóval mondhatni, a nap 24 órája már rég el van adva. Mondhatni, még kevés is.

Aztán egy nap beállított hozzám egy ügyfelem, vásárolt egy készüléket, amihez ajándékba járt egy robotporszívó, de fogalmam sincs, hogy miért, semmi érdeklődést nem mutatott irányába. Pontosan ezért is ajánlottam fel neki, hogy ha már számára ennyire haszontalak, akkor én megveszem tőle. Nem is kellett győzködnöm. Mind a ketten jól jártunk. Legalább is nagyon bíztam benne. Mondhatni, egy impulzusvásárlás volt. Gondolom, nem én vagyok ezzel az egyetlen ember. 

Azóta ez a kis szerkezet az új legjobb kollégám. Nem kér fizetést, nem panaszkodik, ha hosszú a nap, és ha bekapcsolom, többet dolgozik, mint én egy esős hétfő reggel. Kis túlzással ugyan. Igaz, néha megtámadja a függönyt vagy elakad a szőnyeg sarkában, de hát… senki sem tökéletes.

És ami a legjobb: imádom. Én egyébként is az a fajta ember vagyok, aki szereti a fejlődést. A mesterséges intelligencia fejlődését és változatait napi szinten követem, és ahol csak tudom használom is. Szóval nem áll távol tőlem a dolog, de engem is meglepett, milyen ügyes kis szerkezet ez a Robi, ahogy a kicsik nevezik. Szótlanul segít rendet tenni a káoszban, és higgyétek el, néha nálunk ez nem kis teljesítmény.

Most már csak azon gondolkodom, mikor találják fel a „robotfőző–mosó–gyereket-időben-indító–blogbejegyzést-író” verziót… mert arra is előfizetnék. De addig is: ha valaki betér hozzánk, és halk zümmögést hall a háttérből – ne ijedjen meg. Az csak a munkatársam… épp túlórázik.

Mennyire magyar a Halloween? – Egy ünnep, ami nálunk is otthonra talált🎃

Az utóbbi években minden október végén fellángol a vita: „Mi közünk nekünk ehhez az amerikai ünnephez?” – hallani gyakran, miközben a gyerekek már lelkesen készítik a jelmezeiket, a boltok narancs-fekete díszbe borulnak, és a tökfaragó kések előkerülnek a fiókból, de vajon tényleg idegen számunkra a Halloween, vagy csak más néven, más formában már régóta itt él velünk?

Mielőtt belekezdenék a véleményem tényleges kifejtésébe, el kell mondanom: én személy szerint kedvelem a Halloweent. Miért? Jó kérdés. Talán nem is tudnék rá egyértelmű, racionális választ adni, egyszerűen csak van benne valami különleges, ami minden évben megfog.

A gyökerek mélyebben nyúlnak, mint hinnénk

A Halloween eredete nem Amerikából, hanem a kelta Samhain ünnepből származik, amely a nyár végét, az új év kezdetét és a holtakra való emlékezést jelölte. A kelták hite szerint ilyenkor a szellemek világa és az élők világa közötti határ elvékonyodik, ezért gyújtottak tüzeket és öltöttek maszkokat, hogy elűzzék a rossz szellemeket.

Ha ezt a gondolatot közelebbről megnézzük, meglepően hasonlít a magyar Mindenszentek és Halottak napja hagyományaihoz. Mi is mécseseket gyújtunk, virágot viszünk a sírokra, emlékezünk az elhunytakra, csak nálunk a megemlékezés csendesebb, bensőségesebb formát öltött.

A különbség tehát nem a lényegben, hanem a kifejezés módjában van. Míg Amerikában a Halloween inkább az élet és a játék ünnepe, addig nálunk a gyász és a tisztelet kap hangsúlyt, de a kettő nem zárja ki egymást.

Magyar szokások, modern köntösben

Az, hogy ma egyre több magyar gyerek jár „csokit vagy csalunk” jeligével házról házra, vagy hogy a városokban Halloween-bulik és tökfesztiválok színesítik az őszt, nem a hagyományaink elárulása.

Inkább annak a jele, hogy a közösség új formákat keres az ünneplésre.

A Mindenszentek és a Halottak napja inkább megemlékezés, szomorkásabb köntösben, de miért kellene ennek feltétlenül szomorúnak lennie? Tegnap például én is elmentem a gyerkőcökkel Ópusztaszerre, az éjszakai labirintusba, ami fantasztikus élményt nyújtott mindannyiunk számára. Ettől függetlenül mi is gyertyát gyújtunk és megemlékezünk azokról, akik már nincsenek velünk.

A Halloween tehát nem a Mindenszentek helyett jött, hanem mellé. Egy játékos, közösségi élmény, ahol a félelem és a humor kéz a kézben jár. A tökfaragás, a jelmezek és a misztikus hangulat nem idegen a magyar kultúrától sem. Gondoljunk csak a népi babonákra, a falusi hagyományokra, ahol szintén hittek a „visszatérő lelkekben” és a természetfelettiben.

Valójában a Halloween egy nemzetközi közös nyelv, amellyel az emberek világszerte kapcsolatot teremtenek, legyen szó gyerekekről, fiatalokról vagy családokról.

A lényeg: az emlékezés és az élet szeretete

Akár mécses mellett emlékezünk, akár jelmezben nevetünk, mindkettő ugyanarról szól: az élet és halál közötti kapcsolatról, arról, hogy a múlt és a jelen nem választható el egymástól.

A Halloween hazánkban is megtalálta a helyét, csak épp magyar módra.

Egyesek számára egy vidám, őszi ünnep; másoknak alkalom az emlékezésre és sokaknak mindkettő.

És talán éppen ez a legszebb benne: nem az számít, honnan jött, hanem hogy mit jelent nekünk ma.

Zárszóként

A Halloween nem „import ünnep”, hanem a modern világ egyik közös rituáléja, amelyben mi, magyarok is megtalálhatjuk a saját hangunkat. Ahogy a mécsesek fénye átragyog a temetők csendjén, úgy világítanak a töklámpások is. Másképp, de ugyanazért: hogy emlékezzünk, és közben egy kicsit élni is merjünk.

Radagas: egy epikus fantasy világ, ahol mágia és árulás szövi a történetet

 

Fedezd fel Radagas sötét és varázslatos világát

Van egy hely, ahol a fény és az árnyék sosem pihen. Egy világ, ahol a hősök dilemmái legalább olyan súlyosak, mint a kardjuk, és ahol a mágia sosem ajándék, hanem ár, amit meg kell fizetni. Ez a hely Radagas, egy középkori fantasy birodalom, ahol minden döntésnek következménye van, és ahol te magad is könnyen elgondolkodhatsz azon, vajon kinek az oldalán állnál.

Egy világ, ahol minden történet más idősíkon születik

Radagas különlegessége nem csak a sötét hangulat, hanem az, hogy történetei egymástól függetlenül bontakoznak ki – öt külön szálon, öt hőssel –, de a háttérben mégis ugyanaz a fenyegetés mozgat mindent. A dimenziórepedések, a tiltott mágia és az Árnypapok lassan fonják össze a sorsokat.

Hősök, akik nem mindig győznek

• Kael Ernantor, a lovag – Fénypántokkal védett páncéljában küzd a sötét erdő démonai ellen. Ám nem csak az ellenséggel kell szembenéznie, hanem saját félelmeivel is.

• Garoth, a vérhívó – nem riad vissza attól, hogy falvakat áldozzon fel hatalmáért. A démonok, akiket idéz, egyre közelebb hozzák őt a végső romláshoz.

• Sylvara, a térhajlító – számára a világ szövete olyan, mint egy vászon: eltorzítható, összegyűrhető, átjárható, de vajon meddig marad ember, ha a térrel játszik?

• Calem Eldorin, a fegyvermester – régi eskük, testvériség és árulás között vívódik, miközben a Silasi Birodalom hatalma mindent felemészt.

• Yharon, a nekromágus – egykor fénymágus volt, ma már halottakat éleszt, és a sötétség útján jár. Vajon megállítható, vagy már maga is a világ vesztének kulcsa?

Kasztok, amik nem csak játékot, hanem történetet is jelentenek

Radagas világában a kasztok nem puszta címkék. Egy lovag nem csak páncélt hord, hanem egy egész ország becsületét. Egy fegyvermester nem csupán vív, hanem a harcot művészetként éli meg. A vérhívó számára a mágia minden varázslattal közelebb visz a démoni mélységhez, míg a sámán totemei a természet lassú, de könyörtelen erejét szabadítják fel.

Még számos, egyéb kaszt várja az olvasókat, mint a démonfarkasok – emberek, akik saját akaratból változnak szörnyeteggé, de minden átváltozás közelebb viszi őket ahhoz, hogy soha többé ne térjenek vissza emberi alakjukba.

Miért érdemes belemerülni Radagas krónikáiba?

Mert itt nem egyszerű jó és rossz harcáról van szó. Ez a világ arról mesél, milyen árat fizetünk a hatalomért, mit jelent hűségesnek maradni egy eskühöz, és hogyan változik meg az ember, ha sötétség vagy fény járja át a szívét.

Radagas történetei nem könnyű mesék, hanem drámai, epikus küzdelmek, ahol a hősök gyakran elbuknak, és a győzelem sosem jön ingyen.

Ha szereted a sötét fantasy történeteket, a karakterközpontú drámát, és vonzanak a világok, ahol minden döntés sorsfordító lehet, akkor Radagas neked szól.

Készülj fel, mert amint belépsz, a világ már nem enged ki többé…

Könyvet Karácsonyra?!?

A mai kérdésem nagyon egyszerű: Van-e értelme könyvet ajándékozni Karácsonykor, vagy sem?

Mielőtt belevágok a témámba, teszek egy kis visszatekintőt az én gyermekkoromba, hiszen "Mindenki magából indul ki". Emlékszem, sosem vett be az irodalom, legalább is, ami a kötelező olvasmányokat illeti. Az első, ami valóban felkeltette az érdeklődésem, az Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye volt. Jól emlékszem, hogy beteg voltam, és otthon kellett maradnom, sőt az ágyamból sem kelhettem ki. Így vettem kezembe az imént említett regényt, és majdnem egy nekifutásra el is olvastam, mert annyira megfogott. Aznap nem fejeztem ugyan be, de másnap már igen. Azóta már nem is emlékszem, hány alkalommal olvastam el. Arra viszont pontosan emlékszem, hogy ez volt az egyetlen kötelező olvasmány, amely valóban érdekelt. Valahogy egyikben sem leltem önmagamra, így az olvasás sem vált a mindennapi hétköznapok részévé. Apumnak voltam még próbálkozásai olyan regényekkel, amelyek akkoriban érdekelhettek, de valahogy az sem jött igazán össze. Ez így is maradt jó sokáig! 

Gimnazista voltam már, amikor az egyik osztálytársam ajánlotta a filyelmembe J. R. R. Tolkien A gyűrűk ura című regényét. Nem igazán tudta felkelteni az érdeklődésem, még azután sem, hogy beleolvastam. Viszont, Viktor nem hagyta annyiban, és mondta, ha túl leszek az első száz oldalon, akkor már kicsit jobban beindul az egész, csak tartsak ki. Azóta is üldözi a hálám, mert nem hagyta annyiban. Kitartott valami mellett, ami végül célba is ért. A gyűrű szövetségét megközelítőleg egy két alatt olvastam el, A két torony és A király visszatér már együttesen volt két hét. Teljesen magával ragadott Tolkien világa, és azóta már elmondhatom, hogy az az időszak indított el bennem valamit, aminek köszönhetően nem sokkal később én is eldöntöttem, írni fogok. De az még kicsit odébb van. Tolkien után Robert E. Howard Conan törénetei ragadtak magukkal, ahogy H. P. Lovecraft horror írásai is. Ezek mellett főleg Lesli L. Lawrence regényei olvastam, mert apumnak ő volt a kedvence, ezért minden egyes Karácsonykor az aktuálisan megjelent Lawrence regényt vásároltam meg neki, amit utána én is elolvastam, így ezáltam magamat is megajándékoztam. Ez a karácsonyi könyvajándékozás hagyománnyá vált nálam egészen apum 2013-as elvesztéséig. Azóta nem ajándékoztam senkinek sem könyvet, de nem tudom megmondani, miért. Talán azért, mert nem tudom, kit mi érdekel? Talán azért, mert nem tudom, egyáltalán örülne-e egy könyvnek? Nincs rá kézzelfogható magyarázatom. 

Mégis úgy gondolom, a könyv az egyik legjobb ajándék, és ez nem csak karácsonyra igaz. A törénetek egy kicsit kiragadnak a szokásos hétköznapokból, elrepítve egy másik világba, egy másik helyre, más, addig ismeretlen, vagy éppen visszatérő karakterekhez. Számomra nem csak olvasás jelenti ezt, hanem az írás is, de az majd egy másik történet lesz. Viszont úgy érzem, az olvasás öröme mára már szinte teljesen elveszett. Természetesen itt is akadnak kivételek, de én most azt teszem, amit egyébként nem lenne szabad: általánosítok.

Egy könyv nem lehet lukszus. Egy könyv, mégha sok esetben, drágának is tűnik, még mindig egyike az olcsóbb és maradandó szórakoztatásnak. Hiszen nem csak egyszer lehet elolvasni. Bármikor elő lehet ismét venne, így azok sokkal időtálóbban, mint más. Arról nem is beszélve, hogy az író szemén keresztül éljük meg az eseményeket. Nem kell egyetértenünk a döntésekkel, nem kell minden egyes pillanatot szeretnünk, de sokkal mélyebben belénk ég, mint egy film. Számomra a fentebb említett A gyűrűk ura az egyik legjobb példa erre. Természetesen rajongok a trillógiáért is, de van több olyan részlet is, amit hiányolok a mozgóképes változatból, ami így is elég monumentálisra sikeredett, mégsem fért bele sok minden, ami a regényekbe bizony gond nélkül, és azok az apró részletek is hozzájárultak a történet végkimeneteléhez.

Számomra adja magát a kérdés: Mostanság is szokás még könyvet adni ajándékba? Legyen szó a Karácsonyról, vagy bármely más eseményről.

Megjelent a Krónikák

2021. Szeptember 20-án megjelenik az első novelláskötetem, amely hat darab történetet foglal magában.

Az első történet nem más, mint a Tomber-hegy ostroma, amely a Radagas króinák első különálló története is egyben. Ez a történet Szeptember 18-án megjelent Gépész YouTube csatornáján hangoskönyv változatban is, és hamarosan külön e-könyv formátumban is elérhető lesz. Ami kissé különlegessé teszi a novellákat, hogy mindegyik írás előtt egy kis szösszenet található az aktuális írás hátteréről vagy keletkezéséről.

Az első négy novella szorosan kapcsolódik az általam kitalált világhoz, Radagashoz, így az olvasók is kicsit jobban beleláthatnak.

Ha elolvastad, vagy csak még ezután kapsz kedvet hozzá, akkor a Moly.hu oldalán értékelni is tudud. Minden értékelésért hálás vagyok.

Részlet a Krónikák novelláskötetből:

A lenyugvó nap fénye vörösre festette a tájat és vérkoronát varázsolt a nyugati hegyormokra. Hűvös szellő járta be az erdőt. A vaskos fatörzseket szívós indák és folyondárok hálója szőtte be. Egy árny suhant a fák között. Corsek űzött farkasként menekült; nyomában a féktelen vadakkal, akik végezni akartak vele.

 

Csak reggel vette észre, hogy a cha’khalok területére tévedt. Corsek jól tudta, mik azok a cha’khalok, noha eddig nem volt dolga velük: Vad nép, amely a dzsungel mélyén rejtőzik, és hangtalanul csap le gyanútlan áldozatára. A vándorok azt is híresztelik, hogy emberi hússal táplálkoznak. Egyes hiedelmek szerint ennek a visszamaradott, korcs népnek túlvilági erőkkel rendelkező sámánjaik vannak, akik rontások, átkok és mérgek egész sorát ismerik, de legnagyobb hatalmuk a démoni bestiákban rejlik, amelyeket a szükség esetén megidéznek. Corsek nem érzett magában késztetést, hogy megbizonyosodjon ezen állítások valódiságáról. Mióta rájött, hol van, minden percét a menekülés töltötte ki. Inaszakadtából rohant, átvágta magát a liánokon, úszott a folyóban, hogy szagát veszítsék, dús lombú faágakkal törölte el nyomait. Minden fortélyát bevetette üldözőinek megtévesztése érdekében, de minden hiába. A vadak mindvégig a nyomában loholtak.

 

Nem hagyhatta, hogy elkapják őt, mert forrt benne a bosszúvágy. Nem érdekelte semmi, csak az, hogy végezzen azzal, aki összeesküvést szőtt ellene, és aki miatt száműzték otthonából

A hat novella a következő: 

1, Tomber-hegy ostroma (Fantasy)
2, Menekülés (Fantasy)
3. Főnixek (Fantasy)
4, Az utolsó harc (Fantasy)
5, A kamrani totem (Fantasy)
6, Csata a ködben (Kaland)

Hírek és megjelenések

 Kedves Olvasók!

Az elmúl két hónapban számos dologba is belefogtam, mert úgy éreztem, itt van már az ideje, hogy ti, olvasók végre kapjatok tőlem valamit. Ugyanis több mindenbe is belefogtam, de úgy tűnt, semminek sem érek a végére, de ezen a héten a dolgok megváltoztak és felgyorsultak, de ne szaladjunk ennyire előre.

Kezdjük ott a dolgot, hogy néhány héttel ezelőtt a munkámnak köszönhetően megismerkedtem Sáfár Sándorral. Sanyi neve a sci-fi irodalom kedvelői számára csenghet ismerősen, hiszen ő szerzője a Kirrda a békés bólygó című regénynek. A meghívására résztvettem egy talákozón is, ahol rajta kívül találkozhattam még néhány kortárs szerzővel és munkáikkal. Erről részletesebben a Facebook oldalamon olvashattok.

Sanyival való megismerkedés kicsit felgyorsította az eseményeket, már ami a kiadásokat jelentette. Részben azért, mert ő is mondott nagyon jó dolgokat, részben azért mert komolyabban beleástam magam és fel is vettem néhány kiadóval a kapcsolatot. Ami azt illeti, még a tegnapi napon is történtek változások, amelyek az elkövetkezendő hetekben fognak majd végleges formát ölteni.

Ami viszont már most biztos, hogy 2021.09.20-én hivatalosan is megjelenik a Krónikák című novelláskötetem, amely hat történet jelent. Ehhez még hozzá kell tennem, hogy Szeptember 25-től nyomtatott formában is megjelenik, amelyet csak tőlem lehet beszerezni. Ezek mellett Gépész YouTube csatornáján megjelent a Tomber-hegy ostroma hangoskönyv változatban is, így aki nem akar olvasni, vagy nem akarja megvárni az e-könyv megjelenést, már most is meghallgathatja, nagyjából másfél órás terjedelemben.

Jó szórakozást mindenkinek!

Krónikák borító

Kórinák hátlap

Tomber-hegy ostroma borító

Május 12-én indul a Nuuvella!!!

Tegnap teljes egészében befejeztem a Tomber-hegy ostromának az átírását, ma pedig az utolsó fejezet javítása is megtörtént, amely már fel is került a Nuuvella oldalára. Ami nagyon jó hír, hogy hamarosan mindenki előtt nyilvánosan is megnyitásra kerül a Nuuvella, ugyanis május 12-én béta verzióból élesbe vált. Én már nagyon izgatottan várom, mivel több novellámat és egy kisregényemet is feltöltöttem, amelyek már olvashatóak is lesznek. Ámde, ha valaki nem szeretne várni a nyitásig, akkor a következő linket már most is tud regisztrálni: Katt ide és csatlakozz most!!!

Ha valaki nyitás előtt csatlakozik, akkor a lenti írásaimat már most is elolvashatja:

Radagas krónikák: Tomber-hegy ostroma (teljes fantasy kisregény)

Radagas krónikák: Főnixek (fantasy regény részlet)
A kamrani totem (fantasy novella)

Végtelen út (misztikus novella)

Sötét éjszaka (misztikus novella)

Nyitásig még egy hosszabb terjedelmű novellával készülök, de a stílusát nem árulom el egyelőre. Ezen felül, ha megtörténik a nyitás, akkor néhány novellát még biztosan szeretnék írni, de közben belevetem magam A halál tánca című regény átírásába, hogy ismét kiadásra kerülhessen. Úgy érzem, sok mindent tartogat ez az év számomra, ezzel együtt számotokra is, és nagyon remélem, velem fogtok tartani ezen az úton.

Mi folyik itt most?

 Ismét elmondhatom, hogy már nagyon rég nem jelentkeztem, de természetesen ennek is oka volt. Az elmúlt 5 évben rengeteg változás volt az életemben: költözés, családalapítás, felújítás, munkahely váltás. Így nem maradt idő az írásra. Tudom, úgy tartja a mondás, arra van időnk, amire szakítunk, ami valóban igaz.

A lényeg, hogy most próbálok ismét visszatérni, aminek természetesen oka is van. Amúgy is gondolkodtam már azon, hogy ismét le kellene ülni és "tollat" ragadni, de sosem jutottam el idág. Viszont a Nuuvella kezdeményezése megadta a kezdő löketet. Hogy mi is az a Nuuvella? Arról ITT olvashattok. Megéri megnézni, mert nagyszerű és Magyarországon eddig páratlan kezdeményezésről van szó. Aminek a legjobban örülök, hogy én is azon írók közé tartozom, akik meghívást kaptak az oldalra, így részese lehetek egy történetlmi lehetőség indulásának és remélhetőleg formabontásának.

Amit még el kell mondanom, hogy 2020 végén visszavonattam A halál tánca című regényemet a Publio oldaláról. Ennek azon egyszerű oka volt, hogy már átírásra került majdnem az egész. Sajnos azt is abba hagytam 2017-ben, de nem sok hiányzik a végéhez. Remélhetőleg, most oda is eljutok és befejezem, azután jöhet a második kiadás.

A Tomber-hegy ostroma is valamelyest javításra került, de az a jó hír, hogy erre nem kell semmit sem várni, hiszen, ha elindul a Nuuvella.hu, akkor ott el tudjátok majd olvasni a teljes történetet.

A két ismert történet mellet, ugyancsak a Nuuvella oldalán, olvasható a Radagas krónikák - Főnixek című írásom egy részlete is, amely ugyancsak fel fog kerülni majd teljes terjedelmében az oldalra. Ez egy teljesen új sorozat egy része. A Radagas krónikákkal az a célom, hogy bemutassam az általam megálmodott világ, Radagas, népeit, de ezek nem csak különálló történetek lesznek, hanem idővel teljes egészében összefonódnak. Ennek a része a Főnixek és immár a Tomber-hegy ostroma is. Természetesen a történetek párhuzamosan futnak A halál tánca regénnyel, így probálva kibontakoztatni egy remélem, remek történetet.

Amint elindul a Nuuvella.hu az olvasók részére is, azonnal közzéteszem számotokra, és bízom benne, hogy a régi írásaim mellett az újak is elnyerik majd tetszéseteket.

Tomber-hegy ostroma

Régen jelentkeztem már új írással, de most végre itt vagyok! Az elmúlt években nagyon sokat dolgoztam A halál tánca című kisregényemen, de mellette egyéb novellákat és történeteket is írtam. Ma már azon dolgozom, hogy kiadót találjak a kisregényemnek, amelynek a folytatása is már majdnem teljes egészében elkészült.

Most viszont szeretném bemutatni a Tomber-hegy ostroma című novellámat. A történet ugyanabban az időben játszódik, mint A halál tánca, de jóval délebbre. A 40 oldalas írásból az olvasók betekintést nyerhetnek az onorsi lovagok életébe, és megismerkedhetnek az ifjú herceggel, Bran'Daan Doonstarllal.

Ismertető: Az ifjú Bran'Daan Doonstarl herceg azt a feladatot kapja, hogy készítse fel Tomber-hegyet egy lehetséges ostromra. Egy seregnyi lovag élén megindul élete egyik legfontosabb küldetésének teljesítésére. Útjukat a várba a mostoha körülmények nehezítik, de arra senki sem volt felkészülve, ami ott várt rájuk. Az idő rohamosan telik, a lovagok elfáradtak és egy járvány is tizedeli őket, miközben egy rejtélyes alak jelenik meg a várban.

Ha ez nem lenne elég, akkor egy másik kisregény is elkészült már, amelyre csak a végső simítások várnak. Annak a kisregénynek az eseményei is bele fognak illeni a Radagas krónikák már megjelent részeibe.

Ezen túl pedig másik két novella is elkészülőben van, amelyek közül egyik párhuzamosan zajlik A halál tánca eseményeivel, de egy másik kenton, Baltur történetén át. A másik pedig a navgot kalózokat mutatja egy kalózvezéren, Brongon keresztül.

A halál tánca és Tomber-hegy ostroma ízelítői: ITT

Ha bármelyik is tetszik, akkor megköszönök egy LIKE-ot, hogy a kiadók is felfigyeljenek rá!

Helyzetjelentés

Az idő oly sebesen rohan, hogy nincs is alkalmam minden pillanatot megragadni az életemben és elmerülni bennük úgy és annyi ideig, ahogy én azt valóban szeretném.

Nem véletlen indítottam a fenti gondolatfoszlányommal ezt a bejegyzést, hiszen manapság azt sem igazán tudom, merre állok arccal. Már közel három hónapja megszületett a kisfiam, aki nem mellékesen szinte minden szabadidőm felett "uralkodik". Boldogabb nem is lehetnék, de sok egyéb másra, amit szeretnék, vagy amit kellene csinálnom nem is igazán jut időm.

Már nem is emlékszem, hogy említettem-e, de az írás mellett a másik hobbimnak is hódolok, mi a fotózás. Nem, nem tartom magam profinak és nem is hiszem, hogy valaha is az leszek, de számomra nem is arról szól. A fotózásnak és a megörökített pillanatoknak köszönhetően át tudok élni ismét olyan pillanatokat, amelyeket már talán el is feledtem. El tudok raktározni emlékeket, amelyeket, ha újra megnézek, akkor örömteli pillanatokat tudnak nekem okozni.

Ha valaki kíváncsi lenne a képeimre, akkor itt megtalálja őket:

Instagram, Twitter és Tumbl

Igen, az írással is igyekszem haladni, de... Inkább nem írok semmilyen kifogást vagy okokat. Sajnos lassan haladok.

Egy szösszenet

Sok idő eltelt már azóta, hogy legutóbbi sorozatomat - Az éjszaka vadászai - közzé tettem. Azóta nem is írtam ebbe a blogba semmit, mert igazából nem volt mit is írnom. Ami az írást illeti a legfőbb feladatomnak A halál tánca című regényem újraírása a cél. Ámde mellette elkészült 1-2 rövidebb novella és egyéb írások is folyamatban vannak. Olykor azt sem tudom, melyiket szeretném írni. Éppen ezért mindig annak fogok neki, amelyikhez kedvet érzek. Nem szeretem erőltetni a dolgokat, mert abból nem sül ki semmi jó. Rosszat pedig nem szeretnék a kezemből kiadni.

Manapság nem csak az írással foglalkozom. Egy ideje már a fényképezés is az életem része. Eddig teljes mértékben hobbi szinten műveltem. Igazából jelenleg is hobbi, de elkezdtem egy iskolát, amely nagyon jó és egyben nagyon nehéz is. Amikor ezt a cikket írom már két vizsgán vagyok túl, és a következő is esedékes lesz hamarosan. Tudom sokan nem tudják elképzelni, mit is lehet tanulni ezen, de nagyon sok hasznos információt meg lehet tudni a tapasztaltabb fotósoktól, főleg, akik ezt művelték egész életükben.

Röviden, bőven van mit tennem. Olykor valóban nem tudom, merre is állok arccal, de lassan minden a maga helyére kerül. Pontosan ezért nem is idegeskedem semmin. Az írás és a fotózás is nagyon kedves számomra. Egyik sem zárja ki a másikat. Hamarosan azért jelentkezni fogom egy novellával.

Addig is kellemes időtöltést mindenkinek a blogomon!

A mai napon megírtam "Az éjszaka vadászai" c. sorozatom 6. és 7. (befejező) részét. Még át kell őket néznem, nehogy hibás anyagot töltsek fel az oldalra, de egy-két napon belül felkerülnek.

A NaNoWriMo szépen halad. A tervem az volt, hogy fent említett sorozatot befejezzem, ami ma meg is történt. Holnap pedig elkezdem a következő sorozatom írását, amellyel növelhetem még NaNo szavaim számát ebben a hónapban. Idén nem célom az 50.000 szó megírása, de igyekszem minél közelebb lenni hozzá. Jelenleg 12.028 szónál tartok a 15.000-ből, ami nem túl rossz.

A NaMo-k hava közeledik!

Aki nyomon követte a blogomat az elmúlt években tudja, hogy novemberben én is a NaNoWriMo résztvevője vagyok. Mi ez? Miről szól? Most kiderül!

Ha november, akkor NaNoWriMo és NaBloProMo! Ugye, milyen jól hangzik?

Ha van egy blog, amivel rendszeresen foglalkozol, vagy van egy regény, amit meg szeretnél írni, de eddig valahogy nem jutott rá elég időd, akkor most itt az ideje csatlakoznod ehhez a remek közösséghez, amely nem csak motivál, de tanácsokkal is ellát.

De mégis mi az a NaMo?

Mielőtt elmerülünk a részletek tengerében tisztáznunk is kell, mi is az a NaNoWriMo és NaBloPoMo. Mindkettő egy rövidítés: National Novel Writing Month és National Blog Posting Month, azaz Nemzetközi Regényíró Hónap és Nemzetközi Blog Publikáló Hónap.

A NaNoWriMo keretén belül amatőr és tapasztaltabb írok is vállalják, hogy 30 nap alatt - Nov. 1- Nov. 30. között - megírnak egy 50.000 szavas regényt.  A NaBloPoMo pedig ugyanezen idő alatt mindennap publikál valamit a blogjában.

Igaz ezen két esemény külön áll egymástól, mégis összetartoznak. A NaBloPoMo egy csoport

blogger válasza volt a NaNoWriMo-ra, akiknek nem volt ideje vagy kedve regényt írni, de a kezdeményezés mégis tetszett nekik. Így ez a két esemény összeolvadt, és már egymást inspirálják és támogatják a két közösség tagjai.

Évente több százezer író és blogger dönt úgy, hogy részt vesz ezen az eseményen, amikor is új barátokra lelhetnek, de olyan ötleteket vagy tanácsokat is kaphatnak, amelyekre korábban nem is gondoltak volna. Én személy szerint is elmondhatom ezt magamról.

Hogyan tudod elkezdeni?

Ennél nincs egyszerűbb! Csak kezdj neki! Nem kell több csak egy ötlet, eltökéltség erre a hónapra és egy hely, ahol senki sem zavar írás közben.

Ha sikerült felkeltenem az érdeklődésed, akkor nem kell mást tenned, mint meglátogatnod a NaNoWriMo vagy a NaBloPoMo hivatalos oldalát és regisztrálnod.

Újdonságok hamarosan

Az elmúlt hetekben többen is megkerestek és "szegezték" nekem a kérdéseket: Mi van velem? Hova tűntem? Írok-e még?

Ezekre szeretnék én most választ adni, és eloszlatni a kétségeket. Nem hagytam fel az írással, de a jelenlegi életvitelem miatt sajnos kissé a háttérbe szorult. Amikor csak tehetem, írok néhány sort, esetleg 1-2 fejezetet az új regényemhez, de valóban eléggé nehézkes jól beosztani az időmet, amikor reggel 5 óra körül indul a napom és nem egyszer este 9-10 körül ér véget. A lényeg mégis az, hogy valóban eltűntem, kevesebbet publikálok, de folytatom a megkezdett munkát és remélem legkésőbb a következő évben már megörvendeztethetem az olvasóimat az átdolgozott, új regényemmel.

Anno, 2012-ben kaptam a lehetőségen és "kiadattam" A halál tánca című regényem a Publio Kiadó Kft segítségével, de sajnos nem hozta a várt áttörést. Igazából, mint névtelen író nem is vártam csodát. Majd eltelt már lassan két év, amikor is rájöttem, hogy az a regényem még nem volt befejezve. Annyi minden hiányzik még belőle. Éppen ezért elkezdtem kipótolni és átírni, párhuzamosan a folytatás írásával együtt. Valamivel monumentálisabb alkotással szeretnék előrukkolni. Idén mindenképpen azon leszek, hogy be tudjam fejezni az átírást, amivel remélem, már sokkal jobban fel tudom kelteni az érdeklődését az olvasóknak.

A második dolgot nem szeretném elszólni, de nagyon úgy tűnik, hogy végre lesz valaki, akkor le tudja fordítani az írásaimat angol nyelvre. Ennek még olyannyira az elején állok, hogy az első novellát ma küldtem el az illetőnek. Ettől függetlenül bízok a közös és sikeres munkában. Ha az lesz, akkor Az utolsó harc című novellám lesz az első "áldozat".

Végül pedig megkezdődtek az új honlapom előkészületei. A domain név már megszerezve. Most a tárhelyre várakozom, ha az is meg lesz, akkor elkezdődhetnek a honlappal kapcsolatos munkák, majd a tartalom feltöltése. Sajnos az ucoz szolgáltatásával komoly problémáim adódtak, ezért a váltás mellett döntöttem. Ez a váltás már elkezdődött, de még időbe telik mire be lesz fejezve. Az új honlappal pedig új írások is meg fognak jelenni egyéb hírek mellett.

Addig is, akinek van kedve olvassa el a régebbi írásaimat.

True Detective

Igazából nem szokásom filmekről írni, de most kivételt teszek! Mindössze néhány sorban.

Két egymástól nagyon különböző nyomozó, két idősík és egy nem mindennapi (sorozat)gyilkosság. Még a megjelenés előtt olvastam cikkeket az HBO legújabb, saját gyártású sorozatáról, amely a True Detective (A törvény nevében) címet viseli. Azóta már nagyon vártam ezt a sorozatot, mert be kell vallanom, mostanában nem igazán láttam olyan krimi sorozatot, amely valóban felkeltette volna az érdeklődésem. Arról nem is beszélve, hogy Matthew McConaughey és Woody Harrelson kettős fémjelezte film, nem csak egy szimpla nyomozós sorozat lesz, hanem karakterközpontú megközelítéssel kecsegtet.

Amikor elkezdődött a főcím, kirázott a hideg. Már maga dal is nagyon hangulatos, ahogy az egész főcím.  Kellően sötét hangulatot teremt. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a pilot legerősebb része, amelyben megismerjük főhőseinket és azt az ügyet, amely az egész évadon át fog ívelni. Mondhatni elég lassan, komótosan indul a sorozat, amely felvezető részében csak megízlelhettük azt, ami ránk vár még.

A két szereplőről annyit, hogy McConaughey egy különc, nem túl barátkozó, depresszióra hajlamos, visszahúzódó figurát alakít, akit egy családi tragédia juttatott le a gödör fenekére, miközben filozófiai gondolataival mattolja társát. Harrelson pedig inkább egy kiegyensúlyozott családapa, aki igyekszik megismerni újdonsült társált, de ő sem biztos abban, hogy ez valóban jó ötlet.

A történet 2012-ben játszódik, amikor is a két - talán egykori - nyomozó meséli el, miként is göngyölítettek fel egy 1995-ös gyilkossági ügyet. Eközben persze megismerhetjük az egykori ügy részleteit, a szereplőket és azt is, hogy a jelenben hogyan viszonyulnak egymáshoz. 

Személy szerint nekem nagyon tetszik a történet felvezetése, és bízom benne, ahogy haladunk előre úgy fog gyorsulni az esemény is, hogy egy valóban jó kis krimit kaphassunk. Mindezt louisianisa-i közegben. Az én érdeklődésemet felkeltette, még ha sok információval nem is szolgáltak a készítők.

Mielőtt elsötétül a világ

Valaki, igen, valaki van a házban. A lélegzetem visszafojtva állok az ajtónál és fülelek. A szüleim nincsenek itthon, mert ma este átmentek a barátaikhoz karácsonyi vacsorára. Igaz karácsony már két napja elmúlt, de hamarabb nem tudták összehozni a találkozót. A testvérem pedig a barátaival van. Így nem lehetséges, hogy bárki is tartózkodjon a házban rajtam kívül.

Fülelek, de semmi. Néha mintha lépteket hallanék. Ezek az átkozott angol házak. Nagyon utálom őket. Ismét! Hallottam megint! Felismerem a nappali parkettájának a recsegését, amely itt, az emeleten is jól hallható. Az ismeretlen próbál csendesen mozogni, de ez nem egyszerű. Számtalanszor teszteltem, amikor később értem haza egy buliból a megengedettnél, és igyekeztem észrevétlen a szobámba lopakodni. Hiába.

Az ujjaim körülölelik a kilincset, de lenyomni nem merem. Nincs bennem elég bátorság hozzá. Rettegek attól, mi várhat az ajtó túloldalán. Áthatja az egész testem a félelem által keltett érzés, amely teljesen megbénít. Nem tudom, mitévő legyek. Az ágyon megpillantom a telefonom. Eszembe jut, talán fel kellene hívnom valakit. A rendőrség számát nem tudom és a nyelvtudásom sem elég ahhoz, hogy elmondjam, mi is a problémám. Mindössze három hónapja lakunk ebben az országban, de én az első pillanattól kezdve gyűlölöm. Édesapám munkája miatt kellett ideköltöznünk. A szüleimnek könnyű, mert már vártak rájuk ismerősök. A testvérem is gyorsan beilleszkedett, de nekem nem sikerült. Kívülállónak érzem magam ebben a szokatlan világban.

Lassan, hangtalanul az ágy felé indulok, ami alig három lépésnyire van, de mégis hosszú percekbe telik odaérnem. Minden lépés után hallgatom a neszeket. Megmarkolom a telefont. Egyetlen mozdulattal lenémítom, nehogy megcsörrenjen. Az nem lenne szerencsés. A testvéremet tárcsázom.

- Én vagyok az - suttogom, amikor felvette a telefont, de a zajtól nem ért semmit. - Valaki van a házban - mondom ismét, de semmi válasz. Csak a háttérben ordító zenét hallom. - Valaki van a házban - mormolom kicsit hangosabban, de ő kinyomja a telefont.

Magamban szidni kezdtem. Nem volt más választásom, ezért apum telefonját tárcsázom, de nem jártam sikerrel, ahogy egy pillanattal később anyuméval sem. Ekkor meghallom a lépcső ismerősen recsegő hangját. Minden lépcsőfok más és más dallamban recseg és ropog. Más már nem volt, akit hívhatnék, de már nem is alkalmas a pillanat. Ha suttognék is, akkor is kihalasztódna. Ebben az átkozott házban papírvékonyak a falak. Körbenézek a szobában, mi az, amivel védekezhetnék, ha esetleg benyitna. Ha lenne is ilyen, akkor sem tudom, mihez kezdhetnék vele. Nem vagyok egy harcos típus és a félelem hamarabb gyűrne le engem, semmint tehetnék is bármit.

Felért. Hallom, ahogy benyit az egyik szobába. Az a testvéremé. Tudom, hozzám is be fog jönni. Kicsit kijjebb tolom az ágyamat, hogy beférjek az ágy és a fal közé. Szerencsére nem nehéz, így nem csapok vele zajt. A léptek már az én szobám felé tartanak. A kilincs mozdul. A szívem olyan hevesen ver, hogy majdnem kiugrik a helyéről. Az izmaim pattanásig feszülnek, de nem merek megmozdulni. A lélegzetem is visszatartom, ha már nem bírom, akkor lassan, nagyon lassan veszek ismét levegőt. A testem felhevült a rettegéstől. Úgy érzem, perceken belül felemészt ez a belső forróság. A homlokom verejtékben úszik.

Túl nagy a csend. Nem hallok semmit. Mégsem merek felnézni. Ekkor érzek a tarkómban valami szúráshoz hasonlót, de nem tudok rá reagálni. Megbénultam. Mintha valaki beszélne, mégsem értem. Nem hallom a szavakat, csak a hangot. Elálmosodtam. Talán a félelem merített ki ennyire, nem tudom. Lehajtom a fejem a padlóra. Már annyi erőm sincs, hogy megmozduljak. A szemhéjam is egyre nehezebb. Mintha távozna belőlem az élet. A családomra gondolok, az otthon hagyott barátaimra. Majd lassan elsötétedik a világ.

Elmei szösszenetek 12.

Ideiglenes változás

Mivel a Facebook tiltotta a ".ucoz.hu" megosztását és az oldalt még nem helyeztem át a saját tárhelyemre, ezért határozatlan ideig ide fogom bemásolni a hivatalos oldalamra feltöltött anyagokat. Innen egy link segítségével el lehet jutni a kívánt tartalomhoz.

Legújabb versem: Egy megbomlott elme utolsó szavai

Egy megbomlott elme utolsó szavai

Ez a versem megjelent a Lidércfény AKF. VII. évfolyam 7. számában

Egy megbomlott elme utolsó szavai

Lassan érkezett a sötétség, mint napnyugta egy kellemes délután után.
Úgy fertőzte meg lelkem és szipolyozott ki, mint vérszomjas piócák,
Melyek az életérzés helyett csak keserűség hamvát hagyják, s oly bután
Viselkedtem, mert nem láttam túl a ködön, melyet átokként belém oltották.

Összecsaptak a hullámok, s lerántottak a mélybe, hogy ott temessenek el.
S most csak lebegek a sötétségben. Az érzések kusza fájdalmával,
Melyek váltják egymást eme bizonytalanságban, de hívnak, hogy talpra fel!
Mégsem hiszem, lenne elég erőm, csakis a testem örök halálával.

A tehetetlenség égető érzése és a szívem vadul lüktető dallamtalan dallama,
Most csak erősítik a mérget, hogy terjedjen bennem, mint egy átok,
Mely csakis arra hivatott, hogy elsorvasszon az halál, hogy így legyen hatalma
Felettem, s a végtelen kín tengerén vegye el puszta létem, de még várok.

Nem nyújtom már kezem, mert nem várok én sem segítséget senkitől.
Ha azt akarja a sors, akkor ragadjon magával, én az övé leszek.
Talán megbomlott elme szavai látnak napvilágot, mert sosem voltam hívő,
De ki ismer, tudja milyen ember voltam, s mi az, mit leteszek.

Elfogyni látszik már a végtelennek tűnő erőm, nincs bennem már a küzdőszellem.
A fekete hatalom átkot ül, mely féktelen szenvedéssel bír és elnyel,
Feladni kényszerülök eme reménytelen csatát, melyre felkészületlenül érkeztem.
Csak ez marad utánam és a múlt, nem nagy tettek, csak a fájdalomba temetnek.

2013.07.22.

Elmei szösszenetek 11.