2017. január 14., szombat

Tomber-hegy ostroma



Régen jelentkeztem már új írással, de most végre itt vagyok! Az elmúlt években nagyon sokat dolgoztam A halál tánca című kisregényemen, de mellette egyéb novellákat és történeteket is írtam. Ma már azon dolgozom, hogy kiadót találjak a kisregényemnek, amelynek a folytatása is már majdnem teljes egészében elkészült.

Most viszont szeretném bemutatni a Tomber-hegy ostroma című novellámat. A történet ugyanabban az időben játszódik, mint A halál tánca, de jóval délebbre. A 40 oldalas írásból az olvasók betekintést nyerhetnek az onorsi lovagok életébe, és megismerkedhetnek az ifjú herceggel, Bran'Daan Doonstarllal.

Ismertető: Az ifjú Bran'Daan Doonstarl herceg azt a feladatot kapja, hogy készítse fel Tomber-hegyet egy lehetséges ostromra. Egy seregnyi lovag élén megindul élete egyik legfontosabb küldetésének teljesítésére. Útjukat a várba a mostoha körülmények nehezítik, de arra senki sem volt felkészülve, ami ott várt rájuk. Az idő rohamosan telik, a lovagok elfáradtak és egy járvány is tizedeli őket, miközben egy rejtélyes alak jelenik meg a várban.



Ha ez nem lenne elég, akkor egy másik kisregény is elkészült már, amelyre csak a végső simítások várnak. Annak a kisregénynek az eseményei is bele fognak illeni a Radagas krónikák már megjelent részeibe.

Ezen túl pedig másik két novella is elkészülőben van, amelyek közül egyik párhuzamosan zajlik A halál tánca eseményeivel, de egy másik kenton, Baltur történetén át. A másik pedig a navgot kalózokat mutatja egy kalózvezéren, Brongon keresztül.

A halál tánca és Tomber-hegy ostroma ízelítői: ITT

Ha bármelyik is tetszik, akkor megköszönök egy LIKE-ot, hogy a kiadók is felfigyeljenek rá!

2016. október 16., vasárnap

Helyzetjelentés

Az idő oly sebesen rohan, hogy nincs is alkalmam minden pillanatot megragadni az életemben és elmerülni bennük úgy és annyi ideig, ahogy én azt valóban szeretném.

Nem véletlen indítottam a fenti gondolatfoszlányommal ezt a bejegyzést, hiszen manapság azt sem igazán tudom, merre állok arccal. Már közel három hónapja megszületett a kisfiam, aki nem mellékesen szinte minden szabadidőm felett "uralkodik". Boldogabb nem is lehetnék, de sok egyéb másra, amit szeretnék, vagy amit kellene csinálnom nem is igazán jut időm.

Már nem is emlékszem, hogy említettem-e, de az írás mellett a másik hobbimnak is hódolok, mi a fotózás. Nem, nem tartom magam profinak és nem is hiszem, hogy valaha is az leszek, de számomra nem is arról szól. A fotózásnak és a megörökített pillanatoknak köszönhetően át tudok élni ismét olyan pillanatokat, amelyeket már talán el is feledtem. El tudok raktározni emlékeket, amelyeket, ha újra megnézek, akkor örömteli pillanatokat tudnak nekem okozni.

Ha valaki kíváncsi lenne a képeimre, akkor itt megtalálja őket:


Igen, az írással is igyekszem haladni, de... Inkább nem írok semmilyen kifogást vagy okokat. Sajnos lassan haladok.

2015. szeptember 13., vasárnap

Egy szösszenet

Sok idő eltelt már azóta, hogy legutóbbi sorozatomat - Az éjszaka vadászai - közzé tettem. Azóta nem is írtam ebbe a blogba semmit, mert igazából nem volt mit is írnom. Ami az írást illeti a legfőbb feladatomnak A halál tánca című regényem újraírása a cél. Ámde mellette elkészült 1-2 rövidebb novella és egyéb írások is folyamatban vannak. Olykor azt sem tudom, melyiket szeretném írni. Éppen ezért mindig annak fogok neki, amelyikhez kedvet érzek. Nem szeretem erőltetni a dolgokat, mert abból nem sül ki semmi jó. Rosszat pedig nem szeretnék a kezemből kiadni.

Manapság nem csak az írással foglalkozom. Egy ideje már a fényképezés is az életem része. Eddig teljes mértékben hobbi szinten műveltem. Igazából jelenleg is hobbi, de elkezdtem egy iskolát, amely nagyon jó és egyben nagyon nehéz is. Amikor ezt a cikket írom már két vizsgán vagyok túl, és a következő is esedékes lesz hamarosan. Tudom sokan nem tudják elképzelni, mit is lehet tanulni ezen, de nagyon sok hasznos információt meg lehet tudni a tapasztaltabb fotósoktól, főleg, akik ezt művelték egész életükben.

Röviden, bőven van mit tennem. Olykor valóban nem tudom, merre is állok arccal, de lassan minden a maga helyére kerül. Pontosan ezért nem is idegeskedem semmin. Az írás és a fotózás is nagyon kedves számomra. Egyik sem zárja ki a másikat. Hamarosan azért jelentkezni fogom egy novellával.

Addig is kellemes időtöltést mindenkinek a blogomon!

2014. november 9., vasárnap

A mai napon megírtam "Az éjszaka vadászai" c. sorozatom 6. és 7. (befejező) részét. Még át kell őket néznem, nehogy hibás anyagot töltsek fel az oldalra, de egy-két napon belül felkerülnek.

A NaNoWriMo szépen halad. A tervem az volt, hogy fent említett sorozatot befejezzem, ami ma meg is történt. Holnap pedig elkezdem a következő sorozatom írását, amellyel növelhetem még NaNo szavaim számát ebben a hónapban. Idén nem célom az 50.000 szó megírása, de igyekszem minél közelebb lenni hozzá. Jelenleg 12.028 szónál tartok a 15.000-ből, ami nem túl rossz.

2014. október 25., szombat

A NaMo-k hava közeledik!

Aki nyomon követte a blogomat az elmúlt években tudja, hogy novemberben én is a NaNoWriMo résztvevője vagyok. Mi ez? Miről szól? Most kiderül!

Ha november, akkor NaNoWriMo és NaBloProMo! Ugye, milyen jól hangzik?

Ha van egy blog, amivel rendszeresen foglalkozol, vagy van egy regény, amit meg szeretnél írni, de eddig valahogy nem jutott rá elég időd, akkor most itt az ideje csatlakoznod ehhez a remek közösséghez, amely nem csak motivál, de tanácsokkal is ellát.

De mégis mi az a NaMo?

Mielőtt elmerülünk a részletek tengerében tisztáznunk is kell, mi is az a NaNoWriMo és NaBloPoMo. Mindkettő egy rövidítés: National Novel Writing Month és National Blog Posting Month, azaz Nemzetközi Regényíró Hónap és Nemzetközi Blog Publikáló Hónap.

A NaNoWriMo keretén belül amatőr és tapasztaltabb írok is vállalják, hogy 30 nap alatt - Nov. 1- Nov. 30. között - megírnak egy 50.000 szavas regényt.  A NaBloPoMo pedig ugyanezen idő alatt mindennap publikál valamit a blogjában.


Igaz ezen két esemény külön áll egymástól, mégis összetartoznak. A NaBloPoMo egy csoport
blogger válasza volt a NaNoWriMo-ra, akiknek nem volt ideje vagy kedve regényt írni, de a kezdeményezés mégis tetszett nekik. Így ez a két esemény összeolvadt, és már egymást inspirálják és támogatják a két közösség tagjai.

Évente több százezer író és blogger dönt úgy, hogy részt vesz ezen az eseményen, amikor is új barátokra lelhetnek, de olyan ötleteket vagy tanácsokat is kaphatnak, amelyekre korábban nem is gondoltak volna. Én személy szerint is elmondhatom ezt magamról.

Hogyan tudod elkezdeni?

Ennél nincs egyszerűbb! Csak kezdj neki! Nem kell több csak egy ötlet, eltökéltség erre a hónapra és egy hely, ahol senki sem zavar írás közben.

Ha sikerült felkeltenem az érdeklődésed, akkor nem kell mást tenned, mint meglátogatnod a NaNoWriMo vagy a NaBloPoMo hivatalos oldalát és regisztrálnod.




2014. május 22., csütörtök

Újdonságok hamarosan

Az elmúlt hetekben többen is megkerestek és "szegezték" nekem a kérdéseket: Mi van velem? Hova tűntem? Írok-e még?

Ezekre szeretnék én most választ adni, és eloszlatni a kétségeket. Nem hagytam fel az írással, de a jelenlegi életvitelem miatt sajnos kissé a háttérbe szorult. Amikor csak tehetem, írok néhány sort, esetleg 1-2 fejezetet az új regényemhez, de valóban eléggé nehézkes jól beosztani az időmet, amikor reggel 5 óra körül indul a napom és nem egyszer este 9-10 körül ér véget. A lényeg mégis az, hogy valóban eltűntem, kevesebbet publikálok, de folytatom a megkezdett munkát és remélem legkésőbb a következő évben már megörvendeztethetem az olvasóimat az átdolgozott, új regényemmel.

Anno, 2012-ben kaptam a lehetőségen és "kiadattam" A halál tánca című regényem a Publio Kiadó Kft segítségével, de sajnos nem hozta a várt áttörést. Igazából, mint névtelen író nem is vártam csodát. Majd eltelt már lassan két év, amikor is rájöttem, hogy az a regényem még nem volt befejezve. Annyi minden hiányzik még belőle. Éppen ezért elkezdtem kipótolni és átírni, párhuzamosan a folytatás írásával együtt. Valamivel monumentálisabb alkotással szeretnék előrukkolni. Idén mindenképpen azon leszek, hogy be tudjam fejezni az átírást, amivel remélem, már sokkal jobban fel tudom kelteni az érdeklődését az olvasóknak.

A második dolgot nem szeretném elszólni, de nagyon úgy tűnik, hogy végre lesz valaki, akkor le tudja fordítani az írásaimat angol nyelvre. Ennek még olyannyira az elején állok, hogy az első novellát ma küldtem el az illetőnek. Ettől függetlenül bízok a közös és sikeres munkában. Ha az lesz, akkor Az utolsó harc című novellám lesz az első "áldozat".

Végül pedig megkezdődtek az új honlapom előkészületei. A domain név már megszerezve. Most a tárhelyre várakozom, ha az is meg lesz, akkor elkezdődhetnek a honlappal kapcsolatos munkák, majd a tartalom feltöltése. Sajnos az ucoz szolgáltatásával komoly problémáim adódtak, ezért a váltás mellett döntöttem. Ez a váltás már elkezdődött, de még időbe telik mire be lesz fejezve. Az új honlappal pedig új írások is meg fognak jelenni egyéb hírek mellett.

Addig is, akinek van kedve olvassa el a régebbi írásaimat.

2014. január 18., szombat

True Detective

Igazából nem szokásom filmekről írni, de most kivételt teszek! Mindössze néhány sorban.

Két egymástól nagyon különböző nyomozó, két idősík és egy nem mindennapi (sorozat)gyilkosság. Még a megjelenés előtt olvastam cikkeket az HBO legújabb, saját gyártású sorozatáról, amely a True Detective (A törvény nevében) címet viseli. Azóta már nagyon vártam ezt a sorozatot, mert be kell vallanom, mostanában nem igazán láttam olyan krimi sorozatot, amely valóban felkeltette volna az érdeklődésem. Arról nem is beszélve, hogy Matthew McConaughey és Woody Harrelson kettős fémjelezte film, nem csak egy szimpla nyomozós sorozat lesz, hanem karakterközpontú megközelítéssel kecsegtet.


Amikor elkezdődött a főcím, kirázott a hideg. Már maga dal is nagyon hangulatos, ahogy az egész főcím.  Kellően sötét hangulatot teremt. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a pilot legerősebb része, amelyben megismerjük főhőseinket és azt az ügyet, amely az egész évadon át fog ívelni. Mondhatni elég lassan, komótosan indul a sorozat, amely felvezető részében csak megízlelhettük azt, ami ránk vár még.

A két szereplőről annyit, hogy McConaughey egy különc, nem túl barátkozó, depresszióra hajlamos, visszahúzódó figurát alakít, akit egy családi tragédia juttatott le a gödör fenekére, miközben filozófiai gondolataival mattolja társát. Harrelson pedig inkább egy kiegyensúlyozott családapa, aki igyekszik megismerni újdonsült társált, de ő sem biztos abban, hogy ez valóban jó ötlet.


A történet 2012-ben játszódik, amikor is a két - talán egykori - nyomozó meséli el, miként is göngyölítettek fel egy 1995-ös gyilkossági ügyet. Eközben persze megismerhetjük az egykori ügy részleteit, a szereplőket és azt is, hogy a jelenben hogyan viszonyulnak egymáshoz. 

Személy szerint nekem nagyon tetszik a történet felvezetése, és bízom benne, ahogy haladunk előre úgy fog gyorsulni az esemény is, hogy egy valóban jó kis krimit kaphassunk. Mindezt louisianisa-i közegben. Az én érdeklődésemet felkeltette, még ha sok információval nem is szolgáltak a készítők.